Légiósok: bejelentette Varga Roland érkezését új csapata – hivatalos

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.07.04. 10:49
Hivatalos Facebook oldalán jelentette be Varga Roland érkezését az al-Ittihad Kalba. A 31 éves válogatott szélső ügyeit intéző menedzseriroda tájékoztatása szerint a felek két évre szóló megállapodást kötöttek egymással.

Varga Roland félév után elhagyja az MTK-t (Fotó: Török Attila)
Varga Roland félév után elhagyja az MTK-t (Fotó: Török Attila)
Varga Roland félév után elhagyja az MTK-t (Fotó: Török Attila)
Varga Roland félév után elhagyja az MTK-t (Fotó: Török Attila)
Varga Roland félév után elhagyja az MTK-t (Fotó: Török Attila)

Az arab emírségekbeli együttesnél nem Varga Roland lesz az első magyar játékos, hiszen 2018 szeptembere és 2020 februárja között Dzsudzsák Balázs is a gárdát erősítette.

A 31 esztendős magyar válogatott szélső szerződése június 30-án lejárt az MTK-val, így ingyen igazolt az Arab Emírségekbe. A transfermarkt.de adatai alapján a futballista jelenlegi értéke 700 ezer euró. Az elmúlt idényben 21 bajnokin és négy kupamérkőzésen lépett pályára, amelyeken 12 gólt jegyzett.

Az al-Ittihad Kalba az előző idényben a nyolcadik helyen zárt a bajnokságban, 26 meccsen 39 pontot gyűjtött.

A 22-szeres válogatott Varga tagja volt a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon szereplő magyar nemzeti együttesnek, a Portugália elleni csoporttalálkozón csereként pályára is lépett a hajrában.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők:Gheorghe Grozav (román, Diósgyőri VTK), Kocsis Bence (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben: Csákvár), Kovácsréti Márk (Kisvárda), James Weir (angol, FK Pohronie – Szlovákia), Ylber Ramadani (albán, BK Velje – Dánia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Bidzilya Anton (ukrajnai, Kaposvár)?, Kapronczai Gergely (Szentlőrinc)?,Kovács Máté(Kazincbarcika)?, Nagy Barnabás (Szentlőrinc)?, Szerencsi Miklós (Dorogi FC)?,Törőcsik Péter (Szentlőrinc)?,Zuigeber Ákos (Dorogi FC)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:Szabó Máté(Budafok)
Távozók: Barna Szabolcs (?), Cseke Benjámin (Mezőkövesd), Patrick Ikenne-King (nigériai, ?), Kanta József (visszavonult, a tartalékcsapat vezetőedzője lett), Pintér Ádám (visszavonult, az MTK másodedzője lett), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Varga Roland(al-Ittihad Kalba – Arab Emírségek, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:Bese Balázs (ismét Budafoki MTE), Bíró Bence (PMFC), Lehoczky Roland (Ajka), Varga Bence (Szeged GA után Kecskemét)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Zuigeber Ákos(DVTK)

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Gyollai Dániel csapata kupadöntőt játszik

Légiósok
21 órája

Segít a miniszterelnök, rendeződik a Haladás helyzete

Labdarúgó NB II
22 órája

Légióskörkép: Szoboszlai-gól, Gazdag-, Kerkez- és Kleinheisler-gólpassz

Légiósok
23 órája

Kétgólos hátrányból csikart ki döntetlent a Ferencváros az ETO ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 19:58

A kevesebbet hibázó Fehérvár idegenben győzött a DVSC ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 15:56

Mélyül az újpesti válság, az MTK öt gólt szerzett a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 21:19

Új edző jól seper: a Diósgyőr legyőzte az élen álló Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 18:56

Elmentek otthonról a hazaiak, ez nem a vendéglátók napja volt a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.03.01. 18:18
Ezek is érdekelhetik