Légiósok: az orosz élvonalban folytatja a válogatott védő – hivatalos

Vágólapra másolva!
2021.07.29. 20:06
null
Kecskés Ákos kezdőként kapott szerepet a magyar válogatottban az Eb-t megelőző, írek elleni felkészülési meccsen (Fotó: Török Attila)
Az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő FK Nyizsnyij Novgorod hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a kétszeres magyar válogatott védőt, Kecskés Ákost.

 

A 25 esztendős Kecskés Ákos július elején távozott a svájci Luganótól, majd három héttel később a Nemzeti Sportnak úgy nyilatkozott, hogy már vannak iránta érdeklődő csapatok, de egyelőre nem szeretné elárulni, hol folytathatja majd.

„Nem szeretném felfedni az érdeklődő klubok és országok nevét, ezzel megvárnám a szerződéskötést. Annyit elárulok, hogy Magyarországról nem kerestek, de nem is tervezem még a hazatérést. Ha rajtam múlik, mindenképp légiósként folytatom” mondta korábban Kecskés.

Végül így is alakult, továbbra is légiósként folytatja karrierjét a magyar válogatott védő, ugyanis csütörtökön bejelentette szerződtetését az orosz élvonalbeli FK Nyizsnyij Novgorod.

„Miután távoztam Svájcból, több ajánlatot is kaptam, különböző csapatoktól. Ezt követően az ügynökömmel és a családommal hoztam meg a végleges döntést. Miért épp a Nyizsnyij Novgorod? A csapat az orosz élvonalban játszik, ami kifejezetten magam szint, ráadásul Alekszandr Kerzsakov vezetőedzővel is beszéltem már, és nagyon jó benyomást tett rám. A játékkal kapcsolatos elképzeléseink megegyeznek, ez pedig sokat jelentett számomra” – mondta új klubja hivatalos oldalának Kecskés a szerződtetését követően.

Kecskés korábban futballozott az olasz Atalantában, a lengyel Korona Kielcében, a Termalica Niecieczában és az Újpest FC-ben is. A kétszeres válogatott labdarúgó tagja volt az Európa-bajnokságon szereplő magyar csapat keretének, mindhárom csoportmérkőzésre nevezték, de egyiken sem lépett pályára.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Különleges meccs vár Kecskés Ákosra Újpesten a nyitányon

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 09:53

Semlegesként visszatérhetnek az orosz vitorlázók

Egyéb egyéni
2025.07.24. 13:56

Az orosz női válogatott ott lehet a sakkcsapat-világbajnokságon Linaresben

Egyéb egyéni
2025.07.22. 13:00

Birkózás a békéért: 6–4-re verték az oroszok az amerikaiakat a KIMBA-n

Birkózás
2025.07.22. 09:16

Ovecskin az orosz jégkorong-válogatott visszavételét sürgeti

Jégkorong
2025.07.21. 15:56

„Meg fogjuk védeni sportolóink jogait” – a CAS-hoz fordul az Orosz Szánkószövetség

Egyéb egyéni
2025.07.17. 10:46

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Vizes vb: az orosz és a fehérorosz érmeket is számolják

Vizes vb 2025
2025.07.13. 13:01
Ezek is érdekelhetik