Görögország: magyar ajánlata van a hazavágyó játékosnak

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.07.05. 11:34
null
Nagy Gergely még NB I-es időszakában (Fotó: Szabó Miklós)
A görög labdarúgó-bajnokság élvonalából kieső AEL Larissza a honlapján bejelentette, hogy kapusa, Nagy Gergely magyar klubtól kapott ajánlatot.

 

A görög klubbal kapcsolatban több átigazolási pletyka jelent meg a helyi sajtóban a napokban, ezért a vezetőség szükségét érezte, hogy a klubhonlapon közleményben reagáljon: minden játékosával élő szerződése van, senkit sem enged el, csak ha megfelelő árajánlatot kap.

A közlemény szerint Nagy Gergely esetében lehet még változás. A görög klub szerint a magyar kapus először családi okokból kérte szerződése felbontását, mondván szeretne hazatérni, de ez nem volt elég meggyőző érv az AEL vezetősége számára. Másodjára a játékos már ajánlattal érkezett egy meg nem nevezett magyar klubtól, amely 150 ezer eurót szánna a játékjoga felének megvásárlására – pillanatnyilag az AEL vezetői tanulmányozzák ezt a lehetőséget.

A görög klub közleménye arra a klubra utal, amelyiktől a kapust megszerezték 2020 elején. Az átigazolásokban mértékadónak számító Transfermarkt adatai szerint Nagy szabadon igazolható játékosként került a görög csapathoz, előtte a Paksi FC, azt megelőzően pedig a Vasas játékosa volt.

Úgy tudjuk, a Vasasnál korábban valóban szóba került a játékos szerződtetése, de annak már fél éve, és ajánlatot akkor sem tettek érte, viszont arra van esély, hogy ismét Pakson játsszon, de nem akkora összegért, amennyit a közlemény említ – még folynak a tárgyalások a részletekről.

Nagy Gergely nemrégiben a Nemzeti Sportnak elmondta: jól érezte magát a görög élvonalban, de a másodosztályba nem szívesen követné csapatát.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Kinyik Ákos (DVSC, szabadon igazolhatóként), Kesztyűs Barna (Bp. Honvéd), Pethő Bence (Budaörs), Simon Barnabás (Haladás)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Forgács Dávid (Szentlőrinc)?, Kelemen Dávid (FK Csíkszereda – Románia)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Görög Gergő, Gyurkits Gergő, Kovács Flórián, Kovács László, Pesti Zoltán
Kiszemeltek: Nagy Gergely (AEL Larissza – Görögország)
Távozók: Holczer Ádám (Tiszakécske), Vági András (Mezőkövesd)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Tamás Olivér (Mol Fehérvár)?
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10

Csökkent a magyar légiósok és az elitligában szereplő magyarok száma is

Légiósok
2025.09.17. 16:57

Huszti Fehérváron edz, de külföldi ajánlatra vár

Labdarúgó NB I
2025.09.15. 10:35

A magyar csatár nagyon boldog – Izraelbe szerződött

Légiósok
2025.09.15. 08:24

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38
Ezek is érdekelhetik