DAC: ünneprontásra készülnek Schäfer Andrásék a Slovan ellen

Vágólapra másolva!
2021.05.08. 19:38
null
Schäfer András nagyon szeretne már nyerni a Slovan ellen (Fotó: dac1904.sk)
Vasárnap a DAC-ot fogadja a Fortuna Ligában a listavezető Slovan, pontszerzése esetén megvédi bajnoki címét.    

Három fordulóval a zárás előtt utoljára feszül egymásnak ebben az idényben a címvédő Slovan és üldözője, a DAC. Ha a pozsonyiak pontot szereznek vasárnap, behozhatatlan előnyre tesznek szert a Fortuna Liga élén és megvédik bajnoki címüket.

„Ezt szeretnénk megakadályozni, sőt a három pontért utazunk Pozsonyba. Lelkiismeretesen készültünk egész héten, bízunk a sikerben. Nekem még soha nem sikerült nyernem a Slovan ellen, úgyhogy itt az ideje, hogy ez megváltozzon” – mondta lapunknak a dunaszerdahelyiek 22 éves középpályása, Schäfer András.

Csütörtökön Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő bővebb, 30 fős keretébe Európa-bajnoki keretébe Schäfert, aki mindent megtesz azért, hogy a szűkítés után is a keret tagja legyen.

„Nagyon örültem a hírnek. Szeretném megköszönni a szövetségi kapitánynak a bizalmat. Ilyenkor nyilván nem hátradőlni kell, hanem még keményebben, nagyobb motivációval, még többet kell dolgozni, hogy a végleges keretbe is bekerüljek. Most azonban csak a DAC-ra összpontosítok, szeretnénk három győzelemmel zárni az idényt” – fogalmazott Schäfer András.

A kispadon a nemrégiben menesztett Bernd Storck helyét átvevő Németh Antal irányításával eddig mind a két mérkőzésén nyert a DAC, az edző ezúttal is a három pont reményében küldi pályára csapatát, a sérült Kalmár Zsolton kívül valamennyi labdarúgójára számíthat.

„Amikor a váltás után belevágtunk a munkába, akkor azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy megnyerjük a hátralévő öt meccset. Kettőt sikerült, reméljük, vasárnap meglesz a harmadik is” – mondta Németh Antal, a DAC mestere, aki Kalmár Zsolton kívül minden játékosra számíthat a nagy rangadón.

SZLOVÁK FORTUNA LIGA
RÁJÁTSZÁS, 30. FORDULÓ
18.00:
Slovan Bratislava–DAC – élőben az NSO-n!

Az élcsoport: 1. Slovan 65 pont (7 mérk.), 2. DAC 58 (7), 3. Spartak Trnava 54 pont

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron meghosszabbította szerződését a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
10 órája

Szűcs Kornél: A válogatotthoz a harmadosztályból is vezet út

Légiósok
23 órája

Tóth Balázs: Magasabb szinten védve érettebb kapus lettem

Légiósok
2025.05.07. 08:29

Román Superliga: Zsóri Dániel bekerült a forduló álomcsapatába

Légiósok
2025.05.06. 13:58

Callum Styles a forduló álomcsapatában zárta a Championship-idényt

Légiósok
2025.05.06. 10:43

Willi Orbán: Sajnos lassabban gyógyulok, mint szeretném

Légiósok
2025.05.06. 09:33

Zsóri Dániel gólpasszának és góljának köszönhetően nyert az Arad – videó

Légiósok
2025.05.05. 19:19

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata otthonában léphet pályára

Légiósok
2025.05.05. 11:12
Ezek is érdekelhetik