Légiósok: váltás Szalaiéknál, a Fener menesztette edzőjét

Vágólapra másolva!
2021.03.25. 16:56
null
Erol Bulut (balra) Szalai Attiláék párharcát figyeli egy januári edzésen (Fotó: AFP)
Szalai Attila klubja, a török labdarúgó-bajnokság (Süper Lig) harmadik helyén álló Fenerbahce csütörtök délután közleményben tudatta, hogy felmentette vezetőedzői állásából Erol Bulutot.

 

A Fenerbahce a legutóbbi két fordulóban hazai pályán kikapott az akkor még sereghajtó Genclerbirligitől (1–2), valamint idegenben döntetlent játszott a Besiktassal (1–1), és némi lépéshátrányba került a bajnoki címért folyó versenyfutásban – ez vezetett Erol Bulut leváltásához.

Az idényből hátralévő időben a csapat korábbi legendás játékosa, jelenlegi sportigazgatója, Emre Belözoglu látja el a vezetőedzői teendőket.


Harminc forduló után a Besiktas 64 ponttal áll az élen, a Galatasaray 61-gyel követi, a harmadik helyezett Fenerbahce 59-cel – és az éllovas eggyel kevesebb mérkőzést játszott.

Bulutot augusztusban nevezték ki a Fener vezetőedzőjévé, előtte az Alanyasport irányította.

Szalai Attila a téli átigazolási időszakban csatlakozott az isztambuli sztárgárdához, gyorsan alapemberré vált, és az eddigi teljesítménye alapján mind a török szaksajtó, mind a drukkerek jó döntésnek tartják a szerződtetését.

Legfrissebb hírek

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
22 órája

Kovács István rangadót vezet a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 09:28

A Fenerbahce elnöke szerint Mourinho a világ legunalmasabb embere

Minden más foci
2025.07.27. 19:59

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
2025.07.26. 23:27

Szalai Attila: Vissza akarok kapaszkodni a Fener-szintre

Légiósok
2025.07.18. 09:46

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Szalai Attila a Kasimpasában folytatja – hivatalos

Légiósok
2025.07.11. 16:07
Ezek is érdekelhetik