DAC: Megnyugodtam, hogy nincs szalagszakadás – Schäfer

D. T.D. T.
Vágólapra másolva!
2021.03.31. 13:54
null
Schäfer Andrásra kényszerpihenő vár (Fotó: Lelkes Ernő)
Schäfer András a hétvégén nem utazhatott el a nemzeti csapattal a két idegenbeli világbajnoki selejtezőmeccsre, aki klubja, a DAC hétvégi bajnokiját is kihagyja.

 

„A lengyel meccs utáni otthoni edzésen egy egyszerű mozdulat után nagy fájdalmat éreztem a térdemben – mondta a Nemzeti Sportnak Schäfer András, aki rögtön tudta, hogy nem tarthat a nemzeti csapattal San Marinóba és Andorrába. – Ismerem a térdsérüléseket. Elég, ha válogatott, illetve klubcsapattársamra, Vida Mátéra gondolok, aki június óta nem léphetett pályára.”

„Megnyugodtam, amikor kiderült, hogy nincs szalagszakadás, csak húzódás. De szomorú is voltam. Úgy éreztem, San Marinóban vagy Andorrában lett volna esélyem pályára lépni a válogatott mezében. Természetesen eszembe jutott a DAC is, tudom, milyen kemény hét jön. Vasárnap Zsolnán Fortuna Liga-mérkőzés, szerdán a Rózsahegy ellen kupameccs, majd a hétvégén jön hozzánk a Slovan” – folytatta a 21 éves játékos, aki jelenleg Budapesten tartózkodik, és különböző kezeléseken vesz részt.

A hétvégi, Zsolna elleni találkozón Schäfer András nem lép pályára. „Sajnos ott nem segíthetek a klubomnak. Nagyon bízom a csapatban, hogy sikeresek leszünk.”

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 3. FORDULÓ
vasárnap, 16.00: Zilina (Zsolna)–DAC (Dunaszerdahely) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Közel félszáz gólt dobtak a DAC kézilabdázói az idénynyitón

Kézilabda
Tegnap, 11:59

A Dunaszerdahely hosszabbított a volt FTC-játékossal – hivatalos

Minden más foci
2025.09.05. 17:28

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Rossz hír – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.02. 23:13

Niké Liga: dunaszerdahelyi koncert a rivális Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.09.01. 11:37

A DAC háromgólos sikert aratott az eddig hibátlan Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.08.31. 20:55

482 nap után szerzett ismét négy gólt a DAC

Minden más foci
2025.08.24. 13:19

Négy gólt lőve nyert odahaza a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.08.23. 22:30
Ezek is érdekelhetik