Légiósok: Holender vezérletével újra nyert a Partizan – videó

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.02.12. 18:46
null
Holender Filip (jobbra) továbbra is remek formában (Fotó: FK Partizan/Twitter)
Holender Filip góljának és gólpasszának is köszönhetően a Partizan Beograd 4–1-re legyőzte hazai pályán a Novi Pazart a szerb labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában pénteken.

A gól nélküli első félidő után a belgrádi sztárcsapat az 54. percben szerzett vezetést, amikor Holender kiugratása – no, meg a vendégek kapusa, Marko Drobnjak igencsak rosszul sikerült kirúgása – után a volt Liverpool-játékos, Lazar Markovics emelt a léc alá.

Hét perccel később Bibrasz Natho tizenegyesével megduplázta előnyét a vendégcsapat, majd három perccel ezután Holender fejelt közvetlen közelről a Novi Pazar kapujába. A magyar válogatott szélső kilenc szerb bajnoki mérkőzésen öt gólt szerzett és négy gólpasszt adott október óta, de ez csak a második meccse volt, amelyen gólt és gólpasszt is jegyzett.

A 69. percben a Partizan vezetőedzője, Alekszandar Sztanojevics két góllövőjét, Markovicsot és Holendert is cserélte.

A belgrádi alakulat sorozatban a kilencedik bajnokiján győzött, és „légüres térben” második a tabellán – a Vojvodina hét ponttal követi, az éllovas Crvena zvezda pedig hat ponttal előzi meg.

SZERBIA, SZUPERLIGA
21. FORDULÓ

Partizan Beograd–Novi Pazar 4–1
Partizan: Holender Filip kezdőként a 69. percig volt a pályán, gólt szerzett és gólpasszt adott.
A bajnokság élcsoportja: 1. Crvena zvezda 56 pont (20 mérk.), 2. Partizan Beograd 50 (21), 3. Vojvodina 43 (21), 4. Csukaricski 39 (21)

TOVÁBBI MAGYAR ÉRDEKELTSÉGŰ EREDMÉNYEK EURÓPA LABDARÚGÓPÁLYÁIRÓL

AUSZTRIA, 2. LIGA
14. FORDULÓ

Austria Wien II–BW Linz 2–4
Austria Wien II: Mester Csabát nem nevezték a mérkőzésre.
Liefering–Austria Lustenau 3–1
Liefering: Major Sámuel a 79. percben állt be; Austria Lustenau: Tiefenbach Dániel nem került be a meccskeretbe.

BELGIUM, JUPILER LEAGUE
26. FORDULÓ
Leuven–Kortrijk 3–1
Leuven:Bese Barnabás nem állt be.

LENGYELORSZÁG, EKSTRAKLASA
17. FORDULÓ
Slask Wroclaw–Wisla Kraków 1–1
Slask:Tamás Márk sárga lapok miatti eltiltását töltötte.

Legfrissebb hírek

Videó: Kerkez Milos megszerezte első PL-gólját a Liverpoolban

Angol labdarúgás
9 órája

A Fenerbahce nyerte az isztambuli derbit a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.24. 22:50

Így fordított a Ferencváros Salzburgban – VIDEÓK

Európa-liga
2025.10.23. 20:25

Ezúttal nem tudta megverni a Topolya a Partizan Beogradot

Minden más foci
2025.10.18. 18:33

Belgrádban hasalt el a Real Madrid, Törökországban hengerelt a Panathinaikosz a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.17. 23:21

Így született a négy gól – íme, a 2–2-re végződő Portugália–Magyarország vb-selejtező összefoglalója!

Magyar válogatott
2025.10.14. 23:27

Anglia első európai országként, gólfesztivállal jutott ki a világbajnokságra

Foci vb 2026
2025.10.14. 22:43

Lemondott a szerb szövetségi kapitány

Foci vb 2026
2025.10.12. 09:05
Ezek is érdekelhetik