Légiósok: Szoboszlai az osztrák tévének gyakorlatilag megerősítette – télen távozik

B. A. B., K. Zs.B. A. B., K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.12.13. 20:24
null
Szoboszlai Dominik válogatott mezben (Fotó: Török Attila)
Szoboszlai Dominik vasárnap, a Salzburg győztes bajnoki mérkőzése után röviden nyilatkozott Fabrizio Romano olasz átigazolási gurunak – a téma természetesen a magyar labdarúgó körül keringő átigazolási pletykák tömege. A Sky riporterének adott válaszát már úgy tálalja az osztrák média, hogy a magyar játékos megerősítette: a télen klubot vált.

 

„Sok pletyka kering különböző klubokról, a legújabb az RB Leipzigről, de még van időm átgondolni a jövőmet. Olyan döntést hozok majd, amelyik számomra a legjobb. Ám előtte még fontos meccsek várnak rám Salzburgban” – idézi Szoboszlai Dominiket az olasz átigazolási szakértő a Twitteren.


Az idén még két mérkőzés vár a Salzburgra: szerdán a Rapid elleni kupacsata, majd vasárnap a Wolfsberger AC elleni bajnoki. A Sky riportere ennek fényében így tette fel kérdését Szoboszlainak: ez lesz az utolsó két meccse a Salzburg színeiben?

„Igen, így van” – válaszolta a magyar játékos, először erősítve meg, hogy a télen klubot vált. A kérdés tehát csak az, hol folytatja.

A napokban megírtuk: a Sky Sport úgy tudja, hogy a Leipzig és a Salzburg még karácsony előtt szeretné bejelenteni Szoboszlai klubváltását.

A magyar labdarúgót – akinek kivásárlási ára 25 millió euró – a közelmúltban számos topklubbal szóba hozták: az Arsenal, a Tottenham, a Real Madrid, az AC Milan és a Bayern München érdeklődéséről is lehetett hallani.

Mint beszámoltunk róla, vasárnap a Salzburg – Szoboszlai egy gólpasszának is köszönhetően – 3–1-re nyert a LASK ellen, és átvette tőle az osztrák bajnoki tabella első helyét.

Legfrissebb hírek

Videó: különleges kihívást teljesített Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos

Angol labdarúgás
9 órája

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
21 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
22 órája

Dráma a Chelsea otthonában, megint a ráadásban bukta el az egy pontot a Liverpool

Angol labdarúgás
Tegnap, 20:37

Szoboszlai tízes pozícióban, Wirtz helyén játszhat a Chelsea ellen – az elemzők szerint

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:09

Szoboszlait választották meg augusztus legjobbjának a Liverpool szurkolói

Angol labdarúgás
2025.10.03. 16:59

Slot: Jobbnak kell lennünk, hogy ne a szerencse döntsön

Angol labdarúgás
2025.10.03. 12:23

Valverde, Ödegaard, Iniesta vagy Modric? Esetleg saját maga? Szoboszlai megmondta, kit választana

Légiósok
2025.10.03. 09:50
Ezek is érdekelhetik