Szoboszlai Dominik: Elképesztő, mekkorát fordult velünk a világ egy év alatt

– Tudatosította már magában, hogy húszévesen elérte azt, amire évtizedeken keresztül hiába vágytak a magyar labdarúgók?
– Gyerekkori álmom volt, hogy a Bajnokok Ligájában szerepeljek, a válogatottal pedig Európa-bajnokságra vagy világbajnokságra jussak, de arra nem mertem gondolni, hogy húszéves koromra mindkét vágyamat valóra váltom – mondta a Nemzeti Sportnak adott exkluzív interjúban Szoboszlai Dominik.– Bizonyára a tehetségnek is van némi szerepe ebben, ám elsősorban az elvégzett munkának köszönhetem, hogy eljutottam idáig. Pusztán a tehetségre támaszkodva aligha lett volna annyi lélekjelenlétem, hogy Izland ellen a hosszabbításban jó döntéseket hozzak. Szerencse is kellett ahhoz, hogy a lövésem a kapufáról befelé pattanjon, de az egész csapat rengeteget dolgozott, hogy az utolsó pillanatban Fortuna mellénk álljon.

– Milyen érzésekkel feküdt le aludni, miután Magyarország legyőzte Törökországot és Nemzetek Ligája-csoportja első helyén végezve az A-ligába jutott?
– Amikor kisorsolták a csoportot, szerintem akadtak néhányan, akik a harmadik hely megszerzésére sem tartottak esélyesnek minket. Ezért senkit sem hibáztathatunk, ha megnézzük az orosz, a szerb és a török válogatott játékoskeretét, papíron mindegyik erősebb a miénknél. Csakhogy mi végig hittünk abban, hogy ha betartjuk a szakmai stáb által kért taktikát, és küzdünk egymásért, meglepetést szerezhetünk. Az utolsó fordulóban a szerbek segítségére is szükségünk volt, ezzel együtt elképesztő, mekkorát fordult velünk a világ egy év alatt. Büszke vagyok, hogy tagja lehetek ennek a közösségnek.

– Az ősszel valóban régen látott magasságokba jutott a magyar válogatott. Hogyan lehet ennyit fejlődni, ha a játékosok kilenc hónapig nem látják egymást?
– Elsősorban fejben kellett változtatnunk, de az őszi meccsek előtt így is voltak bennünk kérdőjelek azzal kapcsolatban, hogy mire lehetünk képesek. A találkozók előtt három napunk volt felkészülni, ez pedig azért bizonyult elegendőnek, mert nem kizárólag néhány játékos akarta a sikert, hanem mindenki. Az összes labdarúgó, a stábtagok, sőt azok is, akik végül a keretbe sem kerültek be. Elég csak megnézni az Izland ellen csereként beálló játékosok teljesítményét: Nemanja Nikolics gólpasszt adott, Loic Nego gólt szerzett, Könyves Norbert pedig a második gól előtt elvitte előlem a védőt. Ezúttal mindenki hozzátett valamit az összképhez.

– Az Izland elleni meccs után hősként ünnepelték, pedig minden úgy kezdődött, hogy a Salzburg az összetartás előtt közölte, a pozitív tesztek miatt nem engedik el a válogatotthoz. Mi játszódott le akkor a lelkében?
– Azt az érzést senkinek sem kívánom. Majdnem szétrobbantam az idegességtől. Folyamatosan hívogattam a csapatmenedzsert, az orvosokat és az edzőket, valahogy találjunk megoldást, mert akármi történik, mindenképp elmegyek a válogatotthoz. Akár szabályos, akár nem, de ott leszek Izland ellen. A hétvégi bajnoki utáni második tesztelés eredményeit hétfő este nyolcra vártuk, ám addigra nem érkezett meg. Ezt követően – túlzás nélkül – tízpercenként hívogattam a sportigazgatót és az orvost, a doktor fél tíz előtt néhány perccel annyit írt, hogy érdemes még várnom kicsit, mert elég jól néznek ki az eredmények. Amikor aztán közölték a csapattal, hogy mindenki negatív, a közös online csoportunkban gyorsan elköszöntem a többiektől, a két nappal korábban összecsomagolt holmim mellé az öltönyömet is bedobtam, és azonnal indultam Magyarországra.

– Ha az Izland és a Szerbia elleni mérkőzést nézzük, mennyire volt elégedett a teljesítményével?
– Mondhatjuk, hogy Izland ellen nem úgy futballoztam, ahogy egyébként tudok, és nem a legjobb formámat mutattam, csakhogy az ellenfél csapatkapitánya, Aron Gunnarsson követő emberfogással védekezett ellenem, az ilyen helyzet pedig szinte minden labdarúgó életét megkeseríti. Emiatt semmi helyem sem volt, ha oldalt váltottam, jött utánam. A labdával sokkal kevesebbet foglalkozott, mint velem, de éreztem, hogy az állandó védekezés miatt elfáradtak a hajrára. Talán ennek is köszönhető, hogy épp a hosszabbításban nyílt szabad terület előttem. Szerbia ellen életemben talán először játszottam csatárt, de tetszett, hogy megkötések nélkül, szabadon mozoghattam. Volt néhány lövésem, ám egy sem akadt be – szerencsére előtte a legfontosabb lövés bement.

– Az Izland elleni gólra visszatérve: miért éppen belső csüddel, és miért éppen a bal sarkot célozta meg?
– Őszintén szólva, mire odaértem a tizenhatoshoz, már csak arra volt erőm, hogy lőjek, azon nem gondolkoztam, hogy esetleg teli rüszttel küldjem kapura a labdát. A kapus közelebb volt a jobb sarokhoz, azt a sávot a hátvéd is blokkolta, ezért választottam a másik oldalt. Csak arra gondoltam, hogy akár magasan lövök, akár laposan, kaput találjak.

– Akad olyan játékos, aki sorsdöntő helyzetben alibizik, más elvállalja a lövést, ha rá jön ki a játék, és akad, aki kifejezetten keresi a lehetőségét, hogy a kiélezett pillanatban főszereplővé lépjen elő. Többször bizonyította, hogy a harmadik kategóriába tartozik, pedig éppen az a legrizikósabb szerep.
– Valóban a legrizikósabb, ám másfelől éppen a kiélezett pillanatokban lehet maradandót alkotni. Az ilyen helyzetekből jól és rosszul egy­aránt kijöhet a játékos, de inkább vállalom a kockázatot, mint hogy alibizzek. Ráadásul ha már elvállalom a lövést, onnantól már csak rajtam múlik, hogy sikerül-e kivitelezni, amit elterveztem. Az elvégzett munkának köszönhetem, hogy kilencvenpercnyi futás és küzdés után képes vagyok tiszta fejjel gondolkozni és jó döntést hozni, és ha már eljutottam erre a szintre, miért dobjam le magamról a felelősséget, és miért ne a kapuig vezető utat keressem?

– Izland ellen és Szerbia ellen is megtörtént, hogy a félpálya környékéről indulva vezette a labdát a tizenhatosig, ahol lövőhelyzetbe került. Miért nem tudták elvenni öntől a labdát?
– Ehhez a társak is kellenek, ha Könyves Norbert nem mozog keresztbe, előttem sem nyílt volna terület. Nyilván kell a megfelelő technikai képzettség ahhoz, hogy ilyenkor gyorsan tudjam a védők között vezetni a labdát, de hála istennek kiskoromban sokat gyakoroltuk apuval az ilyen helyzeteket. A labdaszerzés után érdemes próbálkozni, mert előrefelé sokkal könnyebb futni, mint a védőknek hátrafelé.

– Ahogy a mérkőzések után nyilatkozik, olykor úgy tűnik, mintha éppen egy baráti focimeccs után adna interjút, és mintha a futball egyszerű játék lenne. Valóban egyszerű?
– Inkább csak fejben próbálom azzá tenni magamnak. Feleslegesen nincs értelme stresszelni magam, ha befeszülök a meccsek előtt, csak magamnak ártok.

– Mi a helyzet a pályán kívül. Mennyit érzékel a közvélemény elvárásaiból, a médiából érkező nyomásból?
– Egyre többet. Amikor úgy tűnt, hogy nem jöhetek haza az Izland elleni meccsre, sokan írtak, hogy kijönnek értem vagy valahogy hazacsempésznek, csak legyek ott a pályán. Miután kiderült, hogy elenged a Salzburg, azt éreztem, hogy mindenki győzelmet vár a csapattól, tőlem pedig azt, hogy főszereplő legyek a találkozón. Hála istennek úgy történt, nem biztos, hogy mindig úgy lesz, de nem is ez a lényeg, hanem hogy a csapat sikeres legyen.

– A válogatott mérkőzéseket követően sűrű időszak elé néz a Salz­burg. December huszadikán, a Wolfsberg elleni bajnokival zárul az esztendő, ám addig még további nyolc tétmeccset játszanak. Szombaton a Sturm Grazot fogadják, jövő szerdán a Bayern München elleni idegenbeli BL-csoportmeccs következik.
– Éppen a csütörtöki megbeszélésen hangzott el, hogy harminckét nap alatt kilenc tétmeccs vár ránk. A minimális elvárás, hogy a Bajnokok Ligája-csoportunkban érjünk oda a harmadik helyre, hogy a tavasszal legrosszabb esetben is az Európa-ligában folytathassuk, a bajnokságban pedig az első helyen szeretnénk fordulni. Ami a Bayern München elleni meccset illeti, a hazai találkozón hiába tartottuk nyolcvan percig a lépést a német bajnokkal, a végére összeestünk, és hat-kettőre kikaptunk. Ez is bizonyítja, hogy Münchenben nincs más lehetőség, mint kilencven percen keresztül koncentrálni, és a hármas sípszóig betartani a taktikát, amit a szakmai stáb kér tőlünk.