MLS: Németh Krisztiánék bejutottak a főcsoportdöntőbe

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.11.30. 10:02
null
Németh Krisztián (Fotó: Tumbász Hédi, 2019)
Németh Krisztián együttese, a Columbus Crew hosszabbításban 2–0-ra legyőzte a Nashville SC-t, ezzel bejutott a Keleti főcsoport döntőjébe a tengerentúli profi labdarúgóligában (MLS) – tudósít az MTI.

 

A vasárnap esti találkozó kiélezett küzdelmet hozott, a csapatok a rendes játékidőben nem bírtak egymással, és a gól nélküli állást követően a hosszabbítás döntött.

A ráadásban a hazaiak az első extra félidő hajrájában négy perc alatt két gólt szerezve harcolták ki a továbbjutást. A meccs hőse Gyasi Zardes volt, aki az első találatot előkészítette, a másodikat pedig maga szerezte.

Németh Krisztián a 113. percben, éppen Zardes cseréjeként lépett pályára.

A Columbus a főcsoportdöntőben vasárnap hazai pályán játszik majd a New England Revolutionnel, Németh korábbi csapatával, amely meglepetésre nyolcadik kiemeltként verekedte el magát a keleti fináléig.

A Nyugati főcsoportban az elődöntő következik, az egyik ágon a Sallói Dánielt foglalkoztató Sporting Kansas magyar idő szerint szerda hajnalban mérkőzik meg a Minnesotával.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Gyollai Dániel csapata kupadöntőt játszik

Légiósok
22 órája

Légióskörkép: Szoboszlai-gól, Gazdag-, Kerkez- és Kleinheisler-gólpassz

Légiósok
Tegnap, 11:16

Gazdag két gólpasszt is kiosztott, könnyedén nyert a Philadelphia

Légiósok
2025.03.02. 07:25

Elmentek otthonról a hazaiak, ez nem a vendéglátók napja volt a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.03.01. 18:18

A Premier League legkomplettebb tízese? Szoboszlai Dominik pazar idénye számokban

Légiósok
2025.02.28. 16:05

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

Sallai Roland: Elképesztő légkör vár ránk Törökországban

Magyar válogatott
2025.02.28. 07:00

Higgyünk a szemünknek! – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2025.02.27. 23:09
Ezek is érdekelhetik