Mainz: Szalai meniszkusza sérült meg, hetekig nem játszhat

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.11.17. 17:29
null
Szalai Ádám a következő hetekben nem rúghat labdába (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)
Térdsérülése miatt többhetes kihagyás vár Szalai Ádámra, a Mainz magyar válogatott labdarúgójára – számolt be róla a német Bundesligában sereghajtó klub a hivatalos honlapján.

 

A 33. életévét december elején betöltő támadó a magyar válogatott Izland elleni Európa-bajnoki pótselejtezőjén (2–1) sérült meg, ezért vasárnap reggel visszautazott Németországba, és a Szerbia elleni Nemzetek Ligája-meccsen (1–1) már nem léphetett pályára.

Kedden a Mainz honlapjáról kiderült, hogy Szalainak a meniszkusza sérült meg a bal térdében, ami miatt hetekig nem futballozhat. A magyar csatárra a hét folyamán további vizsgálatok várnak, s azok eredményének függvénye, hogy milyen terápiában részesül majd.


A Kicker a sérülés ténye mellett Szalai esetleges téli klubváltásáról is ír, és idézi a magyar válogatott csapatkapitánya M4 Sportnak adott nyilatkozatát az Izland elleni győztes meccs után: „Még nem vagyok ott az Eb-n, ahhoz még jó sok mindennek teljesülnie kell. Ott szeretnék lenni az Európa-bajnokságon, de ahhoz sokkal jobb formában lévő Szalaira van szükség, én sem vagyok már fiatal, azon leszek, hogy olyan megoldást találjak, hogy meghívót kapjak.”

A német szaklap konkrétumokat nem említ, de azt megjegyzi, Szalainak legfőképpen akkor lehet esélye ismét rendszeres játéklehetőséghez jutni a Mainznál, ha a klub valamelyik támadója távozik a télen.

Szalai a jelenlegi idényben eddig csak egy kupamérkőzésen lépett pályára a Mainzban, a Bundesligában egyszer sem került be a meccskeretbe.

Legfrissebb hírek

Schäferék ikszeltek; a Freiburg a VAR-nak köszönhette a vezetését

Német labdarúgás
2025.09.28. 21:32

Emlékezetes meccs a Bundesligában: a Frankfurt hat góljára a Mönchengladbach néggyel válaszolt

Német labdarúgás
2025.09.27. 20:55

Óriásit rúgott Adeyemi lábaiba a Mainz kapusa, simán nyert a Dortmund

Német labdarúgás
2025.09.27. 17:46

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27

Ötös lista: íme, az elitligák eddigi meglepetéscsapatai!

Minden más foci
2025.09.26. 15:21

Gulácsi Péter szerződést akar hosszabbítani Lipcsében

Légiósok
2025.09.23. 09:25

Középső ujját mutatta fel Schäferék edzője – kinek szólhatott?

Német labdarúgás
2025.09.22. 10:16

A Mönchengladbach az utolsó pillanatban mentett pontot Leverkusenben, Dárdai Bence nélkül kapott ki a Wolfsburg

Német labdarúgás
2025.09.21. 21:25
Ezek is érdekelhetik