Légiósok: Szerbiából is érdeklődnek Holender Filip iránt – NS-infó

P. T., H. D.P. T., H. D.
Vágólapra másolva!
2020.10.01. 10:29
null
Szerbiából is érdeklődnek Holender Filip (fehérben) iránt (Fotó: Szabó Miklós)
A Nemzeti Sport információja szerint több más csapat mellett immár a szerb Partizan Beograd is érdeklődik Holender Filip, a svájci Lugano 26 éves magyar válogatott támadója iránt.

 

Holender Filip 2019 nyarán szerződött a Budapest Honvédtól a svájci FC Luganóhoz, amelynek színeiben 34 mérkőzésen hét gólt szerzett és négy gólpasszt adott a 2019–2020-as idényben.

A labdarúgó 2013-ban az NB I-ben (a Honvédnál), 2018-ban pedig a válogatottban mutatkozott be Marco Rossi, a nemzeti csapat jelenlegi szövetségi kapitányának irányítása alatt.

A 26 éves játékosra korábban a török Galatasaray és két olasz csapat, az élvonaltól búcsúzó SPAL, illetve a Serie A-ba feljutó Spezia is felfigyelt.

A Nemzeti Sport információja szerint már a Partizan is érdeklődik a nyolcszoros magyar válogatott támadó iránt, ugyanakkor a belgrádiaknak sietniük kell, ha szerződtetni szeretnék, mivel Szerbiában október 5-én zárul az átigazolási időszak.

A szerb Telegraf információja szerint a Partizan és a Lugano vezetői már több egyeztetésen is túl vannak. A jelenlegi állás szerint a szerb csapat 50 ezer euróért cserébe kölcsönvenné Holendert egy olyan opcióval, hogy ha az idény végén mind a három fél elégedett, akkor végleg megvásárolhatják a játékjogát.

„Egyelőre nincs fejlemény ez ügyben. Annyi bizonyos csupán, hogy a Galatasaray mellett más egyesület is tett ajánlatot a Luganónak, ám megállapodás még nem született. Hogy születik-e a napokban, nem tudom, azt viszont igen, hogy a jelenlegi, meglehetősen bizonytalan helyzetben nehéz a transzfereket nyélbe ütni. A koronavírus-járvány miatt szinte senki sem tudja, mit hoz a jövő, nem lehet előre tervezni a sportban sem. Sok mindennek össze kell jönnie ahhoz, hogy egy klubváltás most megvalósuljon. Mivel ezzel tisztában vagyok, nem is idegeskedem. Arról nem szólva, hogy jól érzem magam Luganóban, a szerződésem további egy plusz egy évre szól, ha a sors úgy hozza, szívesen maradok. Ha pedig egy szinttel feljebb léphetek, ám legyen! Sosem riadtam meg a kihívásoktól” – mondta az esetleges klubváltással kapcsolatban a Nemzeti Sportnak Holender Filip.

Legfrissebb hírek

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
13 órája

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
15 órája

A Viktoria Plzentől jött a Fradi első nyári szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 17:12

Kecskemét: a légiósok és a kölcsönjátékosok távoznak – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.05.27. 12:22

Nem hosszabbít, hazatér a 20-szoros magyar válogatott támadó

Légiósok
2025.05.27. 11:20

A Fradi két játékost is bejelenthet a napokban, brazil és paksi kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 10:34

A Puskás Akadémiától igazol az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 19:40

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48
Ezek is érdekelhetik