Légiósok: két Szoboszlai-assziszt, 7–1-re nyert a Salzburg

Vágólapra másolva!
2020.10.04. 16:23
null
Szoboszlai Dominik két gólpasszt jegyzett a Hartberg ellen (Fotó: Török Attila, archív)
Az osztrák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 4. fordulójában a címvédő Red Bull Salzburg hazai pályán 7–1-re legyőzte a Hartberget. A salzburgi együttes magyar középpályása, Szoboszlai Dominik kezdőként 58 percet játszott, és két gólpasszt jegyzett.

 

Mint arról beszámoltunk, a Red Bull Salzburg a vasárnapi bajnoki mérkőzése előtt jelentette be, hogy a Maccabi Tel-Aviv elleni Bajnokok Ligája-mérkőzést követő koronavírusteszt három labdarúgónál is pozitív eredményt hozott. A meg nem nevezett játékosok tünetmentesek, és rögvest karantén alá helyezték őket.

Akárcsak a csapat többi tagját, ami az esetükben azt jelenti, hogy csak az otthonuk és az edzések vagy a meccsek helyszíne között mozoghatnak – így a Hartberg elleni találkozót is lejátszhatta a címvédő.

A Salzburg remekül kezdett: Szoboszlai Dominik a 15. percben Jérome Onguénének, tíz perccel később pedig Albert Vallcinak osztott ki egy gólpasszt.

A második félidő elején Sékou Koita is betalált, majd Patson Daka tíz perc leforgása alatt duplázott. A hajrában Stefan Rakowitz szépített, Noah Okafor értékesített egy tizenegyest, majd a ráadásban Koita még egyszer beköszönt, így a Salzburg 7–1-re nyert, és négy forduló után hibátlan mérleggel vezeti a bajnokságot.

Szoboszlai Dominikot az 58. percben cserélték le.

OSZTRÁK BUNDESLIGA
4. FORDULÓ

Red Bull Salzburg–Hartberg 7–1

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik hősies tettéről beszél a brit sajtó

Angol labdarúgás
15 órája

Arne Slot: Az első félidő után örülhettünk, hogy csak egy gól a hátrányunk...

Angol labdarúgás
2025.09.27. 19:40

A Crystal Palace 97. perces góllal megnyerte a veretlenek csatáját, és ismét kibabrált a Poollal!

Angol labdarúgás
2025.09.27. 18:10

Súlyos sérültet jelentett be Arne Slot, aki nem büntette meg Ekitikét

Angol labdarúgás
2025.09.26. 13:21

Epehányók viadala – Bobory Balázs publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.09.25. 00:24

Sajtóhír: súlyos sérülést szenvedett a Liverpool nyári igazolása, a legvékonyabb poszt gyengült

Angol labdarúgás
2025.09.24. 20:04

NS-infó: a Liverpool jelezte, hosszabbítana Szoboszlaival – még ebben az idényben

Angol labdarúgás
2025.09.23. 11:55

Összetartanak a Liverpool magyarjai: Szoboszlai a helyszínen szurkolt Pécsinek – fotó

Légiósok
2025.09.22. 14:00
Ezek is érdekelhetik