Holender Filip még egyszer nem mondhatott nemet a Partizannak

Vágólapra másolva!
2020.10.03. 10:53
null
Holender Filip a Partizanhoz igazolt (Fotó: partizan.rs)
A szerb–magyar kettős állampolgárságú Holender Filip immár a Partizan Beograd játékosaként készül a bolgárok elleni Eb-pótselejtezőre. A Nemzeti Sport megkeresésére elmondta, még egyszer már nem utasíthatta vissza a szerb csapat megkeresését.

– Még egyszer nem mondhatott nemet?
– Már nem illett – felelte lapunknak a szerbiai Kragujevacban született Holender Filip, az FC Luganótól egy évre a Partizanhoz kölcsönbe kerülő, 26 esztendős, nyolcszoros magyar válogatott középpályás. – Hétéves voltam, amikor a szülővárosomban elkezdtem futballozni, és nem mehetett rosszul, mert többször is szóba került, hogy a Partizan vagy a Crvena zvezda korosztályos csapatába igazolok. Az élet azonban másként hozta, mert amikor tizennégy voltam, adódott egy váratlan lehetőség: elmehettem próbajátékra a Honvéd akadémiájára.

8 mérkőzésen egy gólig jutott a válogatottban
37     tétmeccsen hét gólt szerzett a Luganóban
550     ezer euróra becsülik az értékét

– Szülei nem Belgrád felé „terelték”?
– Ellenkezőleg, édesapám azt javasolta, hogy ha tehetem, Magyarországon mutassam meg magam. A teszt után a kispesti vezetők jelezték, örömmel látnak, apu pedig mindössze annyit mondott: fiam, ez a legendás Puskás Ferenc klubja, márpedig ha a Honvéd hív, menned kell! Csaknem tizenkét év telt el azóta, de máig a fülemben csengenek a szavai.

– Jól tette, hogy hallgatott édesapjára?
– Nagyon jól! Kispesten váltam futballistává, egyben felnőtté. Magyar bajnok, magyar állampolgár és magyar válogatott lettem. S ezért örökké hálás leszek!

– Édesapja ezúttal mit tanácsolt, maradjon Luganóban vagy bólintson rá a Partizan megkeresésére?
– Rám bízta a döntést. Azért már nem tizennégy, hanem huszonhat éves vagyok. Mindamellett aligha bánja, hogy Belgrádban folytatom, hiszen édesanyámmal mindmáig Kragujevacban élnek, ami másfél órára van a fővárostól. Az elmúlt tizenkét évben sohasem voltam ilyen közel hozzájuk, mint most, kicsit sűrűbben láthatnak.

– Ha nem tévedek, nem csupán ez szólt a Partizan mellett.
– Persze, hogy nem! A múltja éppúgy csábító volt, mint a jelene. Mégiscsak huszonhétszeres bajnokcsapatról van szó! Reményeim szerint nem sokat kell várni a huszonnyolcadik aranyéremre – a klubnak minden évben versenyben kell lennie a bajnoki címért. Kispesten megtapasztaltam, milyen csodás érzés elsőnek lenni, szeretném átélni ugyanezt Belgrádban.

– A klubváltás előrelépést jelent karrierjében?
– Nem biztos, hogy erősebb a szerb bajnokság, mint a svájci, de a Partizan keretét csupa jó játékos alkotja, meggyőződésem, itt tovább fejlődhetek. Amikor a Honvédból Luganóba szerződtem, abban a reményben tettem, hogy megállom a helyem azon a szinten is. Szerintem nem vallottam szégyent, éltem a lehetőséggel. Nem könnyű a Partizan kezdő tizenegyébe bekerülni, de nem féltem magam – sohasem voltam az a típus, aki meghátrál a kihívások elől. Az hajt, hogy újra és újra bizonyítsak.

– Amikor szerdán interjút adott lapunknak, elárulta, bennevan a pakliban, hogy máshol folytatja. Mikor gyorsultak felaz események?
– Csütörtökön szóltak, hogy szeretettel várnak Belgrádban. Az azt megelőző napokban bizonytalan volt a helyzet, aztán egyszer csak hívtak, hogy ha tudok, már csütörtök este utazzak el Szerbiába, mert ha minden jól megy, pénteken megszülethet a megállapodás. Így is történt. Még az is felvetődött, hogy szombaton játszom a Metalac ellen, ám a bemutatkozás csúszik.

– Ezek szerint legközelebb jövő csütörtökön, Bulgária ellen léphet pályára.

– Napról napra jobban várom a meccset! Amit a minapi beszélgetés során elmondtam, csak megismételni tudom: nem félhetünk senkitől! Győzni akarunk, és ha úgy futballozunk, mint egy hónappal ezelőtt a törökországi siker alkalmával, tehetünk egy lépést az Európa-bajnoki részvétel kiharcolása felé. S akkor már csak egy lépés lenne hátra…

Legfrissebb hírek

Az éllovas Olympiakosz otthonában nyert a Monaco a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
20 órája

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

Gyász: öngyilkos lett a korábbi szerb válogatott kapus

Minden más foci
2025.03.14. 13:06

Bolláék megszenvedtek, de nyolc közé jutottak, Tokmac góllal segítette csapatát a Kl-ben

Európa-konferencialiga
2025.03.13. 21:36

Kl: a hajrában csúszott ki a győzelem Bolláék kezéből

Európa-konferencialiga
2025.03.06. 22:55

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20
Ezek is érdekelhetik