Golden Boy: megvan a végleges, húszas lista, Szoboszlai is rajta van

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.10.15. 12:36
null
Szoboszlai Dominik bent van a legjobb húszban (Fotó: Getty Images)
Az olasz Tuttosport 2003 óta évről évre kitünteti a legjobb 21 éven aluli, Európában futballozó játékost a Golden Boy-díjjal. A 2020-as 100 fős listából már csak húsz név maradt, melyen Szoboszlai Dominik neve is szerepel.

Legutóbb szeptemberben szűkült a lista, akkor a magyar játékos neve bekerült a Tuttosportnál a legjobb negyven, 21 év alatti, Európában futballozó játékos közé. A listán ezúttal már csak húsz név szerepel, köztük Szoboszlaié.

A még versenyben lévő labdarúgók közül ezúttal már európai sportlapok sportújságírói választják majd ki a legjobbat – győztest decemberben hirdetnek. Ugyanakkor hirdettek külön közönségszavazást is, amely ide kattintva érhető el.

A listán két FC Barcelona-, két Real Madrid-, két Borussia Dortmund- és két Manchester City-játékos neve is szerepel, de került be labdarúgó a Manchester Unitedből, a Paris Saint-Germainből, a Juventusból, vagy a Chelsea-ből is.

Nemzeti Sport Online

GOLDEN BOY-DÍJ, 2020

TOP 20

Szoboszlai Dominik (magyar, Red Bull Salzburg)
Mitchel Bakker
(holland, Paris Saint-Germain)
Eduardo Camavinga
(francia, Rennes)
Jonathan David
(kanadai, Lille)
Alphonso Davies
(kanadai, Bayern München)
Sergino Dest
(amerikai-holland, FC Barcelona)
Fábio Silva
(portugál, Wolverhampton Wanderers)
Ansu Fati
(spanyol, FC Barcelona)
Phil Foden
(angol, Manchester City)
Ryan Gravenberch
(holland, Ajax)
Mason Greenwood (angol, Manchester United)
Dejan Kulusevski
(svéd-macedón, Juventus)
Erling Haaland
(norvég, Borussia Dortmund)
Rodrygo Goes (brazil, Real Madrid)
Bukayo Saka
(angol, Arsenal)
Jadon Sancho
(angol, Borussia Dortmund)
Sandro Tonali
(olasz, AC Milan)
Ferran Torres
(spanyol, Manchester City)
Vinícius Júnior
(brazil, Real Madrid)
Callum Hudson-Odoi (angol, Chelsea)

AZ EDDIGI GYŐZTESEK
2003Rafael van der Vaart (holland)
Ajax (holland)
2004Wayne Rooney (angol)Everton, Manchester United (angolok)
2005Lionel Messi (argentin)Barcelona (spanyol)
2006Cesc Fabregas (spanyol)Arsenal (angol)
2007Sergio Agüero (argentin)Atlético Madrid (spanyol)
2008Anderson (brazil)Manchester United
2009Alexandre Pato (brazil)Milan (olasz)
2010Mario Balotelli (olasz)Inter (olasz), Manchester City (angol)
2011Mario Götze (német)Borussia Dortmund (német)
2012Isco (spanyol)Málaga (spanyol)
2013Paul Pogba (francia)Juventus (olasz)
2014Raheem Sterling (angol)Liverpool (angol)
2015Anthony Martial (francia)Monaco (francia), Manchester United
2016Renato Sanches (portugál)Benfica (portugál), Bayern München (német)
2017Kylian Mbappé (francia)
Monaco, Paris Saint-Germain (francia)
2018Matthijs de Ligt (holland)Ajax
2019Joao Félix (portugál)
Benfica, Atlético Madrid

null

Golden Boy 2020 final shortlist Bakker Camavinga David Davies Dest Fabio Silva Ansu Fati Foden Gravenberch Greenwood Haaland Hudson-Odoi Kulusevski Rodrygo Saka Sancho Szoboszlai Tonali Ferran Torres Vinícius#UCL pic.twitter.com/5KKEnl8VLi


 

Legfrissebb hírek

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
1 órája

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
22 órája

Szoboszlai: Ezeket a nagy elvárásokat nem szeretem

Angol labdarúgás
2025.07.26. 17:17

Szoboszlai remek gólt szerzett, a Liverpool két góllal kikapott a Milantól Hongkongban

Angol labdarúgás
2025.07.26. 15:28

Videó: fantasztikus Szoboszlai-csavarás a Milan kapujában!

Légiósok
2025.07.26. 14:09

Dupla Tízes: keretében három magyarral PL-címvédésre és BL-győzelemre hajt a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.07.25. 19:01

Liverpool: videón Szoboszlai gólpassza és Pécsi védése a Stoke City ellen

Angol labdarúgás
2025.07.21. 09:29

Szoboszlai jobbhátvédként gólpasszt adott, Pécsi és Wirtz debütált a Liverpoolban

Légiósok
2025.07.20. 16:55
Ezek is érdekelhetik