DAC: a Bayern Münchenről vettek példát Kalmár Zsolték

Vágólapra másolva!
2020.08.16. 16:38
null
Schäfer András és a többi DAC-játékos előtt a Bayern volt a példa (Fotó: Lelkes Ernő)
A szlovák első osztályú labdarúgó-bajnokság 3. fordulója után a DAC minden tekintetben veri a mezőnyt.

Szombat este ismét remekül szórakozott aMol Aréna közönsége Dunaszerdahelyen. ADAC 6–0-ra legyőzte aNyitrát, óriási volt ahazai fölény. Ahazaiak 32-szer próbálkoztak lövéssel, 19-szer el is találták akaput. Avendégeknek csak egy gyenge kísérletük volt, amely akapu mellé ment. Anézőtéren zengett a „Még, még, még, ennyi nem elég” rigmus.

„A negyedik idényemet kezdtem Dunaszerdahelyen, de ilyet még itt nem halottam. Ez tökéletes meccs volt, nagyon élveztük ajátékot, nagyon jól ment. Megvoltak atovábbi lehetőségeink, berúghattuk volna ahetedik gólt, mellyel ismét átírtuk volna aklubtörténelmet. De nem vagyunk telhetetlenek. Bízom benne, hogy ajövő hétre is maradt néhány gól alábunkban – kezdte értékelését adunaszerdahelyi csapatkapitány,Kalmár Zsolt, aki szerint nagyon fontos volt, hogy türelmes volt acsapat. – Ugyan sokáig nem tudtunk gólt szerezni, de nem kapkodtunk, nem mentünk egyből afalnak, hanem megjárattuk alabdát ötször, hatszor, kerestük az üres területeket.

Ahazaiak gólgyártását Schäfer András jó ütemű beadása indította el.

„Teljesen mindegy, hogy kié agól vagy ki adja agólpasszt. A lényeg az, hogy nyerjünk – mondta a fiatal magyar középpályás a Nemzeti Sportnak. –Storck mester felhívta afigyelmünket apéntek esti BL-meccsre, melyen aBayern nyolc-kettőre lelépte aBarcelonát. Azt mondta, hogy annyi gólt kell szereznünk, amennyi tudunk. Ismét megmutattuk, hogy itt vagyunk, mindenkinek számolnia kell velünk.”

A3. forduló után Szlovákiában minden mutatóban aDAC az első. Nem csak atáblázaton elfoglalt helyre gondolunk, aDunaszerdahely az egyetlen csapat, amely még nem vesztett pontot, alegtöbb gólt szerezte, 14-et, és a legkevesebbet kapta: egyet.

„Ez nagyon jó és szép, de csak akkor ér valamit, ha ezt ateljesítményt tudjuk tartani. Ezért is nagyon fontosak az olyan idegenbeli mérkőzések, mint amilyen aszerdai volt, amelyet sikerült az utolsó percben behúzni. Megyünk tovább, még van mit javulnunk” – nyilatkozta Schäfer.

„Remekül sikerült arajt, megpróbáljuk ezt az eredményességet tovább tartani. De nagyon jól tudjuk, hogy csak most jönnek akeményebb meccsek. Legközelebb jön az örök ellenlábas, aNagyszombat. Bízom agyőzelemben, és ha nyerünk, tovább növeljük az előnyünket aSpartak előtt– zárta le Kalmár.

SZLOVÁK FORTUNA LIGA
3. FORDULÓ
Dunaszerdahely (DAC)–FC Nitra (Nyitra) 6–0
(2–0)
Dunaszerdahely, Mol Aréna, 5831 néző. Vezette: Kruzliak
DAC:
Jedlicka – Blackman, J. Müller (Maly, 82.), Kruzliak, Davis (J. Méndez, 74.) – Friede (Njie, 74.), Schäfer (Bednár, 82.), Kalmár, Balic – Divkovic (Fábry, 64.), E. Ramírez. Vezetőedző: Bernd Storck
Nitra: Sipos – Kuník, Podhorin, Kolcák, Záhumensky – Mustafic – Sefcík (Fabis, a szünetben), Vrábel (Hovhanniszjan, a szünetben), Adamec, Chobot (Danek, 77.) – Fasko. Vezetőedző: Geri Gergely
Gólszerző: Friede (41.), E. Davis (45+2., 73. – az elsőt 11-esből), Divkovic (56.), Kalmár (60. – 11-esből), Bednár (84.)

Legfrissebb hírek

Remek első félidejének köszönhetően legyőzte a Kassát a DAC és nagy lépést tett a negyedik hely felé

Minden más foci
3 órája

Ijesztő sérülése után egy nappal Gulácsi Péter már otthonából tett közzé bejegyzést

Légiósok
5 órája

DAC–Kassa ütközet lesz vasárnap a negyedik helyért

Minden más foci
Tegnap, 16:50

Dárdai Bence bakancslistája: két bátyjával játszani a válogatottban

Légiósok
Tegnap, 13:45

DAC: Csinger Márk 139 nap után tért vissza

Légiósok
Tegnap, 8:37

Egyelőre nincs döntés a Slovan–DAC meccsen történt rendbontások ügyében

Minden más foci
2025.04.18. 16:28

Schäfer András: Ha a következő tíz évet az Unionban tölteném, az is teljesen rendben lenne

Légiósok
2025.04.17. 14:05

Büntetőfeljelentést tett a DAC a Slovan-szurkolók ellenséges magatartása miatt

Minden más foci
2025.04.16. 22:23
Ezek is érdekelhetik