Salzburg: újabb nagy olasz klub vinné Szoboszlait?

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2020.06.09. 21:46
null
Újabb olasz kérője akadt Szoboszlai Dominiknek (Fotó: AFP)
A Lazio és a Milan után sajtóhírek szerint újabb neves olasz klub jelentkezett be Szoboszlai Dominikért: a Sky Sport Italia úgy tudja, a Napoli is érdeklődik a Red Bull Salzburg magyar középpályása iránt.

 

Az átigazolásokra szakosodott Gianluca Di Marzio, a Sky Sport Italia újságírója úgy értesült, a Napoli felvette a kapcsolatot a Red Bull Salzburggal Szoboszlai Dominik ügyében. A magyar válogatott középpályás iránt a Serie A-ból a Lazio és a Milan is élénken érdeklődik, utóbbi helyi beszámolók szerint hajszálnyira volt attól, hogy szerződtesse Szoboszlait.

A nápolyiak ebben az idényben közelről figyelhették Szoboszlai Dominik játékát, hiszen a Bajnokok Ligája csoportkörében a két csapat olaszországi mérkőzését végigjátszotta a magyar középpályás. Szoboszlai a jelenlegi idényben 32 találkozón öt gólnál és 11 gólpassznál jár, nemrégiben góllal és gólpasszal vette ki a részét az Osztrák Kupa megnyeréséből.

A 19 éves középpályás piaci becslések szerint nyáron 20-25 millió eurós áron válthat klubot ahogy Christoph Freund sportigazgató mondta, senkitől sem szeretnének áron alul megválni.

Legfrissebb hírek

Championship: ezek a csapatok keresik Kosznovszkyt, 500 ezer font kevés lesz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
13 órája

Orbán Viktor: Varga Zoli a sztratoszféra Szoboszlaihoz képest is

Labdarúgó NB I
15 órája

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
15 órája

Az Újpest Szerbiából igazolt támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 14:18

A Mezőkövesd középhátvédet, a Szeged középpályást igazolt

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 08:04

NB III-as gólkirályt igazolt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 07:01

Válogatott középpályás érkezett az NB II újoncához

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 22:41

Másodosztályú gólkirállyal erősített az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 21:56
Ezek is érdekelhetik