Légiósok: kétgólos előnyről ikszeltek Szoboszlaiék

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2020.06.21. 18:59
null
Szoboszlaiék a győzelmet ugyan elbukták, de az előnyüket így is növelni tudták (Fotó: Török Attila)
A Szoboszlai Dominikkel felálló Red Bull Salzburg hazai pályán 2–2-re végzett a Wolfsberger AC-vel az osztrák Bundesliga 28. fordulójában. A magyar légiós végigjátszotta a találkozót.

 

A Salzburg a 19. percben szerezte meg a vezetést Okugava Maszaja révén, a szünetben így a hazaiaknál volt az előny. Nem sokkal később Szoboszlai végzett el szabadrúgást 17 méterről, lövése nem sokkal kerülte el a bal felsőt. A fordulás után Enock Mwepu kotort be egy kipattanót, így már két góllal vezetett a Salzburg. A hajrában azonban feltámadt a Wolfsberg: a 80. percben Andreas Ulmer öngóljával szépített, majd Michael Leindl találatával egyenlített a 84. minutumban.

A Salzburg ezzel együtt is növelni tudta előnyét az élen, hiszen a második Rapid Wien meglepetésre kikapott odahaza a Hartbergtől.

„Gyorsan el kell felejtenünk ezt a mérkőzést, és úgy kell továbbhaladnunk, ahogy ma játszottunk a nyolcvanadik percig. Szerdán még nagyobb koncentrációval kell pályára lépnünk, jobban kell akarnunk a győzelmet, mint a Rapid Wien” – mondta a mérkőzést követően Szoboszlai Dominik a Salzburg közösségi oldalának.

Szerdán gyakorlatilag bajnoki döntőt játszanak: a Rapid Wien a Salzburgot fogadja, és ha Szoboszlaiék nyernek, előnyük kilenc pont lesz három fordulóval a vége előtt. Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt, ebben a Salzburg 37 góllal jobb.

OSZTRÁK BUNDESLIGA
FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS,
28. FORDULÓ
Salzburg–Wolfsberger AC 2–2
Salzburg: Szoboszlai Dominik végigjátszotta a találkozót.
Az élcsoport: 1. Salzburg 38 pont, 2. Rapid Wien 32, 3. LASK Linz 25

SVÁJCI SZUPERLIGA
24. FORDULÓ
Servette–Lugano 1–1
Lugano: Kecskés Ákos kispados volt.

LENGYEL EKSTRAKLASA
31. FORDULÓ

Legia Warszawa–Slask Wroclaw 2–0
Slask: Tamás Márk végigjátszotta a mérkőzést.

GÖRÖG SZUPERLIGA
29. FORDULÓ

Aszterasz Tripolisz–Atromitosz 1–1
Atromitosz: Megyeri Balázs kispados volt.

Legfrissebb hírek

Szoboszlaiék megnézték a Liverpoolban túrázó ferencvárosi fiatalokat

Légiósok
4 órája

Így festene Kerkez Szoboszlai hajával – jót nevettek a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
22 órája

Hetekre kidőlt a Liverpool sztárigazolása – Szoboszlai jobbhátvéd lesz a Newcastle ellen?

Angol labdarúgás
23 órája

Ígéretekből klasszisok: az álmok valóra válnak – vagy nem

Utánpótlássport
2025.08.20. 09:00

Szoboszlai Dominik elbeszélget Szalahhal az elmaradt passzok miatt

Angol labdarúgás
2025.08.16. 12:21

Arne Slot a Bournemouth egyenlítése után Diogo Jotát akarta becserélni

Angol labdarúgás
2025.08.16. 11:46

Kerkeznek még idő kell, Szoboszlai hajthatatlan – lapszemle

Angol labdarúgás
2025.08.16. 10:01

Szoboszlai alapember marad-e? Ki lesz a bajnok? Mi lesz a Cityvel? Feltámad a United? – a Premier League kommentátorai válaszoltak

Angol labdarúgás
2025.08.16. 09:24
Ezek is érdekelhetik