Légiósok: bemutatta új csapata a DVTK-tól érkező Tamás Márkot

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.02.14. 18:59
null
Tamás Márkot bemutatta a Slask Wroclaw (Fotó: slaskwroclaw.pl)
Mint megírtuk, a lengyel élvonalban (Ekstraklasa) folytatja pályafutását Tamás Márk, a labdarúgó NB I-es DVTK játékosa, akit a Slask Wroclaw pénteken be is mutatott.

A megállapodás tényét csütörtökön a Diósgyőr hivatalos honlapján, a dvtk.eu-n erősítette meg. A 26 esztendős védőt a Slask Wroclaw kivásárolta a szerződéséből, amelyből a Transfermarkt adatai szerint már csak fél év volt hátra.

A lengyel csapat egy nappal később, pénteken mutatta be új szerzeményét, a Slask bejelentéséből pedig kiderül: Tamás Márk 2020 nyaráig kötelezte el magát új csapatához, ám a szerződés tartalmaz egy kétéves opciót is, melyet a felek akkor érvényesítenek, ha kölcsönösen elégedettek lesznek egymással.

Dariusz Sztylka, a Slask Wroclaw sportigazgatója elmondta, Tamást azért igazolták le, mert a keretben több védő is sérült, így a stáb szükségesnek érezte a csapatrész megerősítését.

„Nagyon fontos volt, hogy a kiszemeltünk megfeleljen bizonyos feltételeknek. Ballábas védőt kerestünk, aki játékban és megfelelő erőnléti állapotban van, így azonnal megkezdhesse a harcot a kezdőbe kerülésért. Meggyőződésem, hogy Márk segítségére lesz a gárdának az idény e nagyon fontos szakaszában.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: José Cortés (kolumbiai, Club Destroyer’s – Bolívia), Hysen Memolla (albán, KPV – Finnország), Molnár Gábor (Mezőkövesd)
Kölcsönbe érkezők: Egerszegi Tamás (Paks, legutóbb kölcsönben Bp. Honvéd), Kiss Tamás (Puskás Akadémia)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
A nyáron érkezik, de már bejelentették:
Hegedűs János (Puskás Akadémia)
Kiszemeltek:

Távozók: Bacsa Patrik (Újpest FC), Martin Juhar (szlovák), Branko Mihajlovics (szerb, FK Macsva Sabac – Szerbia), Yannick Ndzoumou (kameruni), Ismaila Ousman (kameruni), Prosser Dániel (MTK Budapest), Tamás Márk (Slask Wroclaw – Lengyelország)
Kölcsönbe távozók: Tóth Barnabás (Tiszakécske), Zsolnai Richárd (Budafoki MTE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Boros Gábor, Szabó Bence

Legfrissebb hírek

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
3 órája

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
4 órája

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
9 órája

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36
Ezek is érdekelhetik