Légiósok: a Vasas Kubala Akadémiából igazolt a Parma

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.02.01. 13:05
null
Fiáth Bence Olaszországban folytatja pályafutását (Fotó: vkla.hu)
A Vasas Kubala Akadémiától szerződtetett U16-os válogatott játékost a Parma. Fiáth Bence pénteken írt alá az olasz klubhoz – írja a vkla.hu.

 

A 2004-es születésű Fiáth Bence középpályásként szerepelt az U16-os válogatottban.

„Gyermekkori álmom teljesülhetett azzal, hogy egy európai – topbajnokságban szereplő – első osztályú klub utánpótlás-csapatában nevelkedhetek. Szeretném megköszönni a Vasas Kubala Akadémiának, azon belül is elsősorban Nagy Miklós ügyvezetőnek, hogy az a akadémián eltöltött hónapok alatt végig érezhettem a klub támogatását és bizalmát. Tudta, milyen sokat jelent nekem ez a lehetőség, így folyamatosan mellettem állt. Köszönöm az akadémián dolgozó edzők és szakemberek lelkiismeretes munkáját is, hiszen nélkülük nem jutottam volna el idáig. A csapattársaimnak üzenem, hogy nagyon jól éreztem magam velük és sok sikert kívánok nekik, hajrá Vasas!” – nyilatkozta a fiatal játékos a vkla.hu-nak.

Legfrissebb hírek

A Parma Balogh Botond nélkül jutott tovább az Olasz Kupában; könnyedén ment tovább a Milan

Olasz labdarúgás
20 órája

Megvolt a szokásos drukkerroham, alig 50 percig tartott a Juventus ünnepi meccse

Olasz labdarúgás
2025.08.13. 21:40

A Como bejelentette az Európa-bajnok csatár érkezését

Olasz labdarúgás
2025.08.12. 20:09

Európa-bajnok támadóval erősített az Atlético Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 16:59

A kieső csapatok játékosainak fizetése automatikusan negyedével csökken Olaszországban

Olasz labdarúgás
2025.08.06. 15:46

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Calhanoglu kibékült Lautaro Martínezzel, marad az Interben

Olasz labdarúgás
2025.07.23. 15:01

Olasz izgalmak – Cselőtei Márk publicisztikája

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 22:41
Ezek is érdekelhetik