Légiósok: a koronavírus miatt hiúsult meg Kádár klubváltása – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2020.02.21. 13:42
null
Kádár Tamás egyre távolabb az első csapattól Kijevben (Fotó: AFP, archív)
Az unian.net beszámolója szerint egy meg nem nevezett kínai klub közel állt a Dinamo Kijevben futballozó Kádár Tamás átigazolásához, ám az üzlet nem valósult meg a koronavírus miatt.

 

A magyar védő helyzete hetek óta bizonytalan a Dinamo Kijevnél: Kádárt február elején a Dinamo második csapatához irányították, az első kerettel azóta sem készülhet együtt. A Nemzeti Sport Online ukrán forrásokból úgy értesült, az áll a hátterében, hogy a védő összeszólalkozott a törökországi edzőtáborban a csapat vezetőedzőjével, Olekszij Mihajlicsenkóval. A hírek szerint Oroszországból érdeklődnek iránta, az egyik kérője a Dinamo Moszkva lehet.

A legfrissebb ukrán beszámolók szerint képben volt egy kínai klub is, ám a koronavírus miatt meghiúsult az üzlet. A fejleményekkel kapcsolatban kerestük Kádár menedzserét, akit egyelőre nem sikerült elérnünk.

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság pénteken közölt adatai szerint csütörtök éjfélig Kína szárazföldi részén 889 új beteget diagnosztizáltak. Az új típusú koronavírus összes fertőzöttjének száma ezzel 75 465-re emelkedett a szárazföldi Kínában, ahol újabb 118 halálozással a járvány immár 2236 életet követelt.

Legfrissebb hírek

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 12:45

Christopher Nkunku visszatérhet az RB Leipzighez

Angol labdarúgás
2025.08.12. 11:09
Ezek is érdekelhetik