Született: 1995. június 17., Budapest |
– Hogy telt az első angliai karácsonya?
– Ünnepi hangulat helyett futballal – válaszolta lapunknak Nagy Ádám, a Championshipben szereplő Bristol City és a magyar válogatott középpályása. – A mostani időszak elsősorban mentálisan nehéz, december utolsó másfél hetében egymást érik a meccsek, és ha valóban fel akarunk jutni, egyetlen találkozót sem vehetünk lazábban.
– Bírja a tempót?
– Persze, elvégre a meccsterhelésnél nincs jobb. A kemény edzések helyett lejátsszuk a következő bajnokit, utána regenerálunk, jön a taktikai értekezlet, és már kezdődik is az újabb összecsapás.
– Először töltötte családjától távol a karácsonyt. Nem volt honvágya?
– Amikor Angliába szerződtem, tudtam, hogy ezúttal elmarad a korábbi években megszokott ünnepi hangulat, de a párommal a magunk módján készültünk a karácsonyra. Bár a családommal most nem találkozhattam, sokat segít, hogy a kedvesem itt van mellettem. Bízom benne, hogy jövőre néhány napra hazaugorhatok meglátogatni a szeretteimet, mert amióta Angliába szerződtem, még nem tudtak hosszabb időre kijönni hozzám. Egyébként szilveszterkor sem lesz nagy dorbézolás, éjfélkor koccintunk, majd megyünk is aludni, mert elsején bajnokit játszunk.
– Hamar beilleszkedett a Bristolba?
– Az előző idény második felében csak elvétve jutottam szerephez a Bolognában, és sajnos még nem tartok ott, hogy akkor is sorba álljanak értem a kérők, ha nem vagyok játékban. Ezek után kifejezetten imponált a Bristol megkeresése, ambiciózus klub rajzolódott ki előttem, amely szerette volna, hogy segítsek céljai megvalósításában. A nyáron többször egyeztettem Lee Johnson vezetőedzővel, az első perctől éreztem, hogy szeretne a csapatában látni.
– Mi a legnagyobb különbség a Serie A és a Championship között?
– Az olasz futballban óriási szerepe van a taktikának, ami sokszor megöli a játékot, ugyanakkor előnye is van: aki ott rendszeresen játszik, az a többi európai topbajnokságban is megállja a helyét. Az angol másodosztályban abból a szempontból gyorsabb a játék, hogy nem probléma, ha esetleg hibázol, a lényeg, hogy folyamatosan a támadásépítésre törekedj. Emiatt hektikusabb a játék, a közönség számára viszont szórakoztató, hogy a labda pillanatok alatt eljut az egyik kaputól a másikig, és ha az egyik csapat elveszíti a labdát, a másik azonnal indítja a támadást.
Nagy Ádám a nyáron szerződött a Bolognától a Bristol Cityhez, az átigazolással pedig nemcsak új csapatba, hanem más kultúrába is csöppent. „Mondanom sem kell, mennyire eltérő a mediterrán és a szigetországi kultúra – fogalmazott a 24 esztendős középpályás. – Az időjárás, a gasztronómia és az emberek mentalitása mellett a közlekedés is teljesen más. Eleinte furcsa volt a jobb oldali haladás, amíg nem volt autóm, előfordult, hogy taxival mentem edzésre, az anyósülésen pedig időnként kiabálni akartam a sofőrnek, hogy rossz sávban kanyarodik. Szerencsére mostanra ezt is megszoktam, csak ritkán fordul elő, hogy a párommal rossz oldalon szállunk be az autóba.” |
– Mennyire fekszik önnek ez a stílus?
– Továbbra is úgy gondolom, hogy a játékomhoz a spanyol élvonal áll a legközelebb, a La Liga az álmom beteljesülését jelentené, de folyamatosan fejlődnöm kell, hogy erre egyszer reális esélyem legyen. Ennek a legjobb módja, ha több különböző bajnokságban kipróbálom magam, és mindegyik ország futballkultúrájából igyekszem elsajátítani valamit. Nyilván utólag derül ki, jó döntés volt-e a Bristolba szerződni, de bízom benne, hogy most nem lesz olyan törés a karrieremben, mint a Bolognánál. Tudom, mit vár tőlem az edzőm, megtaláltam a helyem a rendszerben, de az ellenféltől is függ, mennyire tudom segíteni a csapatomat. Amikor a riválisnál robusztus, nagyobb termetű játékosok futballoznak, nehezebben tudok érvényesülni, de éppen az ilyen találkozókon tudok fejlődni. A cél, hogy idővel az olyan meccseken is hozzam az elvárt szintet.
– A játékvezetőktől mennyi védelmet kap a párharcoknál?
– Sokszor megesik, hogy a játékvezető hezitál, érzi, nem volt teljesen tiszta a labdaszerzés, de mivel a tömeg morajlik, és élvezi, amit lát, továbbengedi a játékot. Nyilván nem örülök, amikor ilyesmi az én káromra történik, de minden játékosnak alkalmazkodnia kell a bajnokság stílusához. A földön maradni és reklamálni pedig nincs idő, mert a labdaszerzés után az ellenfél azonnal indul a kapu felé. Ezzel együtt azt mondom, élvezetesebb a játék, ha a játékvezetők engedik a keményebb párharcokat, ez a szemlélet a magyar bajnokságnak is jót tenne.
– Említette, hogy megtalálta a helyét a csapatban. Pontosan mi a feladata?
– Védekezésben meg kell akasztanom az ellenfél támadásait, lefülelni a passzokat. Ebben sokat segít, hogy futómennyiségben rendre állom a versenyt az ellenfél középpályásaival, a következő lépés az lesz, hogy okosabb helyezkedéssel, kevesebb felesleges futással játsszak, mert így több erőm marad a támadásépítésre. A vezetőedző ugyanis azt várja, hogy a középpályások diktálják a tempót, és rajtunk keresztül fussanak a támadások. Érezni is a játékunkon, hogy amikor a pálya közepén fölénybe kerülünk, többnyire megnyerjük a meccset, ám ha ott rosszabbul futballozunk, szenvedünk a pályán.
– Mennyire haragudtak önre, amikor bokasérüléséből lábadozva pályára lépett a Szlovákia elleni Eb-selejtezőn, aminek következtében ismét kidőlt a sorból?
– Utána volt egy hosszú beszélgetésem a vezetőedzővel és a vezetőséggel. Megértették, hogy azért léptem pályára, mert fontos számomra a nemzeti csapat, nekem viszont azt kellett elfogadnom, hogy nekik a Bristol áll az első helyen. A Szlovákia elleni meccs előtt tudtuk, hogy kockáztatunk a pályára lépésemmel, de senki sem tartott pisztolyt a fejemhez, én döntöttem így. Hibáztam, mert ezzel hátráltattam a bokám gyógyulását, és nem is tudtam hozni a tőlem elvárt szintet. Utána két hónapra kidőltem, a mai napig érzem, hogy nincs teljesen rendben a bokám, de az orvosok azt mondják, ilyen előzmények után ez normális. Mindenesetre tanultam az esetből, legközelebb okosabban döntök.
– A válogatottal kapcsolatban milyen érzésekkel tekint vissza az évre?
– Vegyes gondolatok kavarognak bennem, de ilyenkor inkább a rossz emlékek jutnak eszembe. Akadtak persze nagy győzelmek, a Horvátország és Wales elleni hazai meccsekre szívesen gondolok vissza, az Uruguay elleni stadionavatóra szintén, ugyanakkor ott van a cardiffi találkozó, amelyen számolgatás és körömrágás nélkül, egyenes úton kijuthattunk volna az Európa-bajnokságra. Fájt az a vereség, nem tudtam az elvárásoknak megfelelően teljesíteni, csapatszinten is alulmaradtunk. A sebeinket nyalogatva nem tudunk előrehaladni, de mindenkinek át kell gondolnia, miben hibázott – természetesen nekem is. Fontos lesz, hogy tiszta fejjel vágjunk neki a Nemzetek Ligája rájátszásának, mert ott egy hét alatt eldől, hogy kijutunk-e az Eb-re, amelyen klasszisok ellen léphetnénk pályára.