Focidoki rendel – Szeróvay Mihály finnországi kalandjai

És meg is találta, mégpedig „Finnország Athénjában”, ahogy a nemzeti eposz, a Kalevala szerzője, Elias Lönnrot nevezte a dallamos hangzású, több mint 140 ezer lakosú Jyväskylät. Az akkor 25 éves Szeróvay azonban nem akart végleg elszakadni a labdarúgástól, ezért „körülnézett” a városban. Sokáig nem kellett kutakodnia, a JJK, azaz a Jyväskylän Jalkapalloklubi akkoriban a másodosztályban szerepelt, ráadásul éppen kapusgondokkal küzdött, így a magyar hálóőrrel mondhatni szembejött a lehetőség.

„Jókor voltam jó helyen” – foglalta össze pályafutását a Nemzeti Sportnak egy mondatban Szeróvay Mihály, akinek nem ez volt az első külföldi kalandja, 2006-ban az Európai Unió önkénteseként Spanyolországban hátrányos helyzetű embereket segítő szervezetnél dolgozott: iskolákban tartott előadásokat a rasszizmusról, az emberi jogokról, mellette sportprogramokat szervezett. Na meg focizott.

„A véletlen szerencsének, no meg az egyik barátomnak köszönhetően kerültem Finnországba, ahol rövid idő alatt gyökeresen megváltozott az életem – mondja a 2005-ben a BKV Előrével Magyar Kupa-elődöntőt játszó kapus. – Az első évben feljutottunk az élvonalba, én pedig profi szerződést kaptam.”

Az angolul és spanyol jól beszélő Szeróvay sokat „fülelt” az öltözőben, így néhány év elteltével nem okozott gondot neki, hogy finnül is megértesse magát.

„Elvégeztem több kurzust is, de a legtöbbet a csapattársaimtól tanultam – folytatta. – Egyszer szóltak az egyetemen, hogy meséljek a csapatom marketingtevékenységéről. Csak később derült ki, nem angolul, hanem finnül kell előadást tartanom. Izgultam egy kicsit, de megoldottam a feladatot.”

A JJK eközben Ligakupa-döntőt játszhatott, egy évre rá pedig a harmadik helyen végzett a Veikkausliigában. Szeróvay Mihálynak viszont nem sok oka volt az örömre, miután Achilles-ín-szakadás következtében egy teljes idényre az oldalvonalon kívül került.

„Ezután már nem volt az igazi a lábam, így viszonylag fiatalon, harmincévesen a visszavonulás mellett döntöttem – közli a Fradi többszörös utánpótlásbajnoka, aki később alacsonyabb osztályokban levezetett, sőt, futsalozott is, igaz, ott már inkább mezőnyjátékosként szerepelt. – Nem vagyok elégedetlen a karrieremmel, hiszen több külföldi gárdában védhettem, ráadásul az Európa-liga selejtezőjében is kipróbálhattam magam.”

Szeróvay első kézből tapasztalta meg a finn labdarúgás felemelkedését, visszavonulását követően másfél évig volt a Palokan Riento utánpótlás-igazgatója, később a JJK igazgatói tanácsában több mint ezer labdarúgóért felelt, és kapusedzőként is sok fiatal útját egyengette. Második hazájában a legtöbben társadalmi munkában, önkéntesként végzik a különböző feladatokat a kluboknál, nem ritka, hogy a szülők közül kerülnek ki az edzők, játékvezetők és a szertárosok, segítők. Az egyesületek tagdíjból tartják fenn magukat, de egyéb „szolgáltatásokat” – ovisport, közösségi programok – is nyújtanak, ami ugyancsak pénzt hoz a konyhára.

„Nem egyszerű a finnek bizalmába férkőzni, de az évek során sok barátra leltem – teszi hozzá. – Van bennük egyfajta nyugodtság, kiegyensúlyozottság, az adott szó náluk megkérdőjelezhetetlen. Minden kiszámítható Finnországban, az emberek tudják, mennyit és mire fizetnek adót, mostanra oda jutottak, hogy nemcsak megtervezik, leírják, meg is valósítják az elképzeléseiket.”

És hogy mit csinál egy átlagos finn? – természetesen szaunázik. Az ezer tó országában szinte minden ingatlanban van egy szauna, a „szeánszok” végén pedig a szabadban hűsítik le felhevült testüket az északiak. Szeróvay egy egyetemi kirándulás során mártózott meg a jeges vízben, onnantól kezdve ő is rabja lett a hagyománynak.

„A mínusz tizenöt-húsz fokos hőmérséklet ellenére rengetegen bicikliznek a téli hónapokban, én is rákaptam, szegecses gumikkal, remekül karbantartott kerékpárutakon – meséli. – Szeretek túrázni, kirándulni és persze síelni, ezt mind megtehettem Finnországban.”

A múlt idő nem véletlen, lassan két éve ugyanis már a futball őshazájában, az Egyesült Királyságban éli a mindennapjait. Miután 2012-ben felhagyott az élsporttal, megszerezte, majd meg is védte sporttudományi doktoriját. Prágában egy sportszociológiai konferencián megismerkedett egy southamptoni egyetemen, a Solent Universityn dolgozó tanárral, aki később felhívta a figyelmét egy adjunktusi állásra.

„Egy percig sem haboztam, amikor kiderült, hogy engem választottak erre a pozícióra, persze tíz év után nem volt könnyű a váltás. Olyan kollégákkal vagyok körülvéve, akik a Premier League-ben, az angol válogatottaknál vagy az Amerikai Labdarúgó-szövetségben dolgoztak. Az egyetem nagyon modern, pezsgő és multikulturális, a speciális sportlaboratóriumunk az egyik legjobban felszerelt az országban. A tantervben szerepel meccselemzés, edző- és sportmenedzseri képzés, de a társadalmi és médiatudományok oktatására is nagy hangsúlyt fektetünk, ahogy a gazdasági tantárgyakra is.”

Amikor a hazatérésre terelődik a szó, a világutazó „focidoktor” elmondja, szívesen kipróbálná magát Magyarországon is, bár azt egyelőre még nem tudja, hol és miként tudná hasznosítani a tapasztalatait idehaza.