Salzburg: Szoboszlai szuper volt a Napoli ellen – edzője dicsérte a középpályást

Vágólapra másolva!
2019.11.09. 12:18
null
Edzője szerint az utóbbi időben is jó teljesítményt nyújtott Szoboszlai Dominik (Fotó: Red Bull Salzburg/Facebook)
Szoboszlai Dominik a Red Bull Salzburg utóbbi hat bajnoki mérkőzése közül csupán kettőn lépett pályára, edzője azonban elégedett a teljesítményével, így várhatóan kezdőként számít rá vasárnap, a Wolfsberg elleni találkozón.

A pénteki sajtótájékoztató közös énekléssel kezdődött, ugyanis Jesse Marsch ezen a napon lett 46 éves. Miután felköszöntötték a trénert, természetesen őt is és Szoboszlai Dominikot is faggatták az újságírók, utóbbit arról is, hogy mit gondol a mellőzéséről.

„Úgy érzem, tudok ennél jobban is játszani, de a profi labdarúgásban előfordul, hogy kell egy kis idő, hogy javuljanak a dolgok. Nem most vagyok a legjobb formámban, többször nem a mérkőzés elejétől játszottam, de mindig csináltam a dolgomat, amikor lehetőséget kaptam. Szerintem már sokkal jobban megy a játék, és ennél is jobb lesz” – válaszolta Szoboszlai Dominik arra az újságírói kérdésre, hogy mennyire elégedett a saját idénybeli teljesítményével.

Jesse March erre úgy reagált, hogy megérti, ha egy játékosa – jelen esetben Szoboszlai – nem mindig veszi jó néven a rotációt.

„Nagy keretünk van, sok jó játékossal. Szoboszlai nagyon jó játékos, majdnem mindig jól is játszott, szóval gyakran szeretne játszani, csakúgy, mint a többiek. Azonban fontos, hogy legyen egyfajta egyensúly a csapatban” – mondta az edző, aki hozzátette, azt is fontosnak tartja, hogy minden játékosának lehetőséget adjon a bizonyításra.

„A Napoli ellen szuper volt. Önbizalommal játszott, jó döntéseket hozott a pályán” – dicsérte a fiatal magyar játékost a 46 éves vezetőedző.

A listavezető Red Bull Salzburg vasárnap a harmadik helyen álló, nyolc pont hátránnyal rendelkező Wolfsberghez látogat az osztrák Bundesliga 14. fordulójában.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai: Ezeket a nagy elvárásokat nem szeretem

Angol labdarúgás
2025.07.26. 17:17

Szoboszlai remek gólt szerzett, a Liverpool két góllal kikapott a Milantól Hongkongban

Angol labdarúgás
2025.07.26. 15:28

Videó: fantasztikus Szoboszlai-csavarás a Milan kapujában!

Légiósok
2025.07.26. 14:09

Dupla Tízes: keretében három magyarral PL-címvédésre és BL-győzelemre hajt a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.07.25. 19:01

Liverpool: videón Szoboszlai gólpassza és Pécsi védése a Stoke City ellen

Angol labdarúgás
2025.07.21. 09:29

Szoboszlai jobbhátvédként gólpasszt adott, Pécsi és Wirtz debütált a Liverpoolban

Légiósok
2025.07.20. 16:55

Felkészülés: Szoboszlai a kezdőben, Pécsi és Kerkez a padon a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.07.13. 15:08

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
2025.07.10. 16:59
Ezek is érdekelhetik