Légiósok: „Szalai érdekes típus” – Nagelsmann volt csatáráról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.11.01. 09:03
null
Nagelsmann (balra) örül, hogy ismét találkozhat Szalai Ádámmal (Fotó: Bild, archív)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, a Bundesligában szombaton az RB Leipzig a Mainzot fogadja. A Bild napilap a meccs kapcsán megszólaltatta a hazaiak vezetőedzőjét, Julian Nagelsmannt, aki beszélt korábbi játékosáról, Szalai Ádámról, akivel az előző idényben még együtt dolgozhatott Hoffenheimben.

 

„Különösen örülök, hogy újra láthatom őt – nyilatkozta a Mainz magyar csatáráról, Szalai Ádámról az RB Leipzig vezetőedzője, Julian Nagelsmann. – Nagyszerű srác, akinek nem mindig volt könnyű Hoffenheimben, de nekem mindig lendületet adott. Nagyon pozitívan állt a munkához, szorgalmas volt az edzéseken, sosem engedett ki.”

A lipcseiek szakvezetője a most már a Mainzban futballozó csatár pályán kívüli életéről is említést tett.

„Szalai érdekes típus, a pályán kívül is sok mindennel foglalkozik, cégei vannak, nyitott, előrelátó” – méltatta az edző volt játékosát, akinek 2016 és 2019 között három évig volt a vezetőedzője. Nem meglepő, hogy a válogatott csatár is jó véleménnyel van korábbi főnökéről.

„Szuper éveket töltöttünk együtt Julian Nagelsmann-nal, a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában is szerepelhettünk. Játékosként és emberileg is sokat adott nekem” – idézte a Bild Szalait, aki az edzőhöz hasonlóan a nyáron távozott Hoffenheimből. A támadó a szombati, lipcsei meccsen volt edzője mellett válogatott csapattársaival, Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal is találkozhat, igaz, utóbbira sérülés miatt két hétig nem számíthat Nagelsmann.

 

Legfrissebb hírek

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
6 órája

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
9 órája

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26

Légiósok: Spanyolországon belül váltott a fiatal magyar balhátvéd

Légiósok
2025.05.21. 16:09

Brazília és Franciaország adja a legtöbb légióst, de nő a külföldön játszó magyarok száma is

Minden más foci
2025.05.21. 13:58

Szűcs Kornél: Csendben teszem a dolgom, és keményen készülök a következő idényre

Légiósok
2025.05.21. 11:34

Újabb lipcsei játékos került a Liverpool célpontjai közé – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.21. 10:21
Ezek is érdekelhetik