Légiósok: „Nagy Ádám bokájában van egy extra csont”

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2019.10.22. 12:25
null
Nagy Ádám tíz napig még biztosan nem játszhat (Fotó: Török Attila)
Lee Johnson, az angol labdarúgó-bajnokság másodosztályában (Championship) szereplő Bristol City menedzsere friss információkkal szolgált Nagy Ádám sérüléséről.

 

Johnson a bristolpost.co.uk-nak újra kiemelte, játékosa rosszabb állapotban érkezett vissza az első válogatott szünet után, ami megnehezítette az orvosi stáb dolgát.

„Nagy bokájában már a gyerekkora óta van egy extra csont, a sérülését pedig súlyosbította ez a bizonyos csont, van egy kis duzzanata, illetve folyadék a bokájában. Az állapotát sajnos tovább rontotta a válogatottba való behívása is. Megértem, hogy szenvedélye az országa képviselete, a magyaroknak pedig most minden meccsük felér egy kupadöntővel, ugyanakkor számunkra is nagyon fontos játékos.”

Johnson a Luton elleni bajnokit követően az újságírók kérdésére azt is elárulta, hogy Nagy injekciót kapott, s úgy számolnak, hogy emiatt további tíz napig még biztosan nem lesz bevethető.

Legfrissebb hírek

Championship: ezek a csapatok keresik Kosznovszkyt, 500 ezer font kevés lesz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 18:14

Formán kívüli légiósok segíthetik ki Marco Rossi válogatottját

Magyar válogatott
2025.06.25. 07:51

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Férfi pólóválogatott: „Ha a két Vigvári számolja kártyában a pontokat, akkor...”

Vízilabda
2025.06.17. 17:29

Az El-győztestől érkezett Callum Stylesék új edzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.02. 22:22

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Kikaptak hazai pályán, Nagy Ádáméknak nem sikerült feljutni a Serie A-ba

Légiósok
2025.06.01. 22:35

Vasárnap fontos mérkőzés vár Bolla Bendegúz és Nagy Ádám csapatára

Légiósok
2025.06.01. 10:26
Ezek is érdekelhetik