Fortuna liga: magyar nemzeti színekbe öltöztek a DAC-szurkolók, csapatuk kikapott

Vágólapra másolva!
2019.05.18. 19:03
null
A DAC-szurkolók koreográfiája
A DAC 750. élvonalbeli meccsére nem fogunk sokáig emlékezni. Az ezüstérmes dunaszerdahelyiek a szlovák Fortuna liga utolsó előtti fordulójában egygólos vereséget szenvedtek Rózsahegyen.

 

A DAC-szurkolók számára pikáns volt a rózsahegyi összecsapás, mert éppen a rózsahegyiek sportigazgatója Dusan Tittel, aki egyben a Szlovák Nemzeti Párt képviselője, nehezményezte, hogy a dunaszerdahelyi drukkerek a meccsek előtt eléneklik a magyar himnuszt.

Ezért a parlamentben olyan törvényjavaslatot terjesztett be, mely szerint csak abban az esetben csendülhetett volna fel például a magyar himnusz szlovákiai rendezvényen, ha hivatalos magyar küldöttség is részt vesz rajta. Ezen ahéten törölték ezt a kitételt. Így aszokásos magyar himnuszt „büntetlenül” énekelhette el aDAC szurkolótábora. Avendégszektorban, melyben háromszáz felvidéki szurkolt, a legfelül helyet foglalók piros, az alattuk állók fehér, az alsó sorokban elhelyezkedők zöld trikót húztak magukra.

A meccs elején bealudtak a vendégek, a rózsahegyiek már a 6. percben megszerezték a vezetést. A kapott gól sem ébresztette fel a DAC-ot, csak az első félidő második felében kezdett felpörögni a vendégcsapat, Ronan és Bilenkij lövését védte Macík. A meccs képe nem változott a fordulás után sem. Mezőnyfölényben játszott a sárga-kék együttes, de a csapatból hiányzott az átütőerő. A rózsahegyiek tíz emberrel védekeztek, a vendégek közül senki sem tudta áttörni ezt a falat. A múlt heti, Szered elleni vereség után a DAC ismét vereséget szenvedett.

FORTUNA LIGA
31. FORDULÓ

Ruzomberok (Rózsahegy)–DAC (Dunaszerdahely) 10
DAC: Csóka Dániel nem volt a keretben, Kalmár Zsolt, Vida Kristopher és Vida Máté kezdőként végigjátszották a találkozót.

 

Legfrissebb hírek

Hiába a három kapufa, a DAC nem tudott nyerni az újonc Eperjes otthonában

Minden más foci
12 órája

Gyász: közlekedési balesetben elhunyt a DAC saját nevelésű labdarúgója

Minden más foci
2025.08.12. 10:07

Niké Liga: Redzic Damir is bekerült a forduló válogatottjába

Minden más foci
2025.08.11. 16:43

Redzic Damir kiemelkedett a mezőnyből a szombati DAC-győzelem során

Légiósok
2025.08.10. 13:53

Megvan a DAC első győzelme a Niké Liga új idényében

Minden más foci
2025.08.09. 22:31

Felkészülés: döntetlent játszott a DAC az Al-Garafával

Labdarúgó NB I
2025.08.03. 19:51

Csinger Márk az ETO FC-nél folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.02. 16:29

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
2025.08.01. 17:40
Ezek is érdekelhetik