Légiósok: Szoboszlait már nem úgy kezeli edzője, mint eddig

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.15. 11:51
null
Szoboszlai Dominik (Fotó: Red Bull Salzburg Twitter)
Edzője szerint életkoránál fogva Szoboszlai Dominiknek, a Salzburg hétvégi nyerőemberének még sok a tanulnivalója a futballmesterségből, de a fiatal tehetség kategóriát már kinőtte.

 

„Már nem az életkora és a tehetsége alapján értékeljük a teljesítményét, hanem aszerint, hogy azt nyújtotta-e a pályán, amit elvártunk tőle, vagy nem. Egyértelmű, hogy ezúttal nagyon jól játszott” – mondta a Sturm Graz 3–1-es legyőzéséhez góllal és gólpasszal hozzájáruló magyar játékosról Marco Rose, az éllovas Salzburg vezetőedzője, aki azért hozzátette: mint minden fiatal játékosnak, Szoboszlainak is van még mit tanulnia.

„Apró, de fontos dolgokról van szó, például az összpontosításról, amiben egy ilyen fiatal labdarúgó tud még fejlődni.”

A következő idénytől a német Mönchengladbachot irányító Rose kritikus szavaiból a Laola1 azt szűri le, hogy az edző sokat lát a fiatal magyarban – és ennek jegyében sokat is követel tőle.

„Nagyon feldobtak a történtek, de az élet nem áll meg, jön a következő feladat – idézi röviden az osztrák portál a vasárnapi meccs embereként aposztrofált Szoboszlait. – Lőttem egy gólt, adtam egy gólpasszt, valahogy eljutott az átadásom a harmadik gólt szerző Munaszhoz (Dabur), mindezzel együtt ez csak egyetlen meccs volt, sok vár még ránk.”

A Salzburg kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát a LASK előtt, a bajnoki rájátszásból még hét forduló van hátra.

Legfrissebb hírek

A Liverpool két magyarral a kezdőben győzte le a Jokohamát

Angol labdarúgás
20 órája

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
23 órája

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12

Szoboszlai: Ezeket a nagy elvárásokat nem szeretem

Angol labdarúgás
2025.07.26. 17:17

Szoboszlai remek gólt szerzett, a Liverpool két góllal kikapott a Milantól Hongkongban

Angol labdarúgás
2025.07.26. 15:28

Videó: fantasztikus Szoboszlai-csavarás a Milan kapujában!

Légiósok
2025.07.26. 14:09

Dupla Tízes: keretében három magyarral PL-címvédésre és BL-győzelemre hajt a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.07.25. 19:01

Liverpool: videón Szoboszlai gólpassza és Pécsi védése a Stoke City ellen

Angol labdarúgás
2025.07.21. 09:29
Ezek is érdekelhetik