Légiósok: Kalmár is betalált a dunaszerdahelyi örömünnepen

DUDUCZ TIBOR (Nyitra)DUDUCZ TIBOR (Nyitra)
Vágólapra másolva!
2019.04.13. 17:48
null
Idegenben győzött 5–0-ra a Dunaszerdahely (Fotó: fcdac.sk)
A rivális zsolnaiak múlt heti legyőzése után ismét nyert a DAC labdarúgócsapata, amely a szlovák Fortuna Liga rájátszásának 4. fordulójában az SKF Sered otthonában győzött 5–0-ra.

 

 

„Győztes csapaton ne változtass!“ – gondolta Peter Hyballa a dunaszerdahelyiek edzője, aki hosszú idő után, egymást követő két bajnokin ugyanazt a tizenegy játékost küldhette pályára. A sárga-kékek otthon érezhették magukat a nyitrai vár alatt, a 920 nézőből 700 DAC-drukker volt.

A magyar himnusz eléneklése után már a 7. percben jött az első örömmámor, Marko Divkovic vezetést szerzett a vendégeknek 0–1. Hat perc múlva már kettő volt a DAC előnye, ismét a 19 éves horvát támadó volt eredményes 0–2.

Ezután visszavett a tempóból a vendégcsapat, de továbbra is veszélyesek voltak a támadásaik. A 36. percben megfogyatkozott a Sered (a szenegáli, középső védő, Tidiane Djiby Ba kapott piros lapot), s a vendégek még a szünet előtt növelték előnyüket. A félidő utolsó percében Vida Kristophert szerelték szabálytalanul a tizenhatoson belül, a tizenegyest Kalmár Zsolt értékesítette (0–3), majd a gólt ujjszopással ünnepelte, utalva arra, hogy szeptemberben apuka lesz.

A vendégek fölénye folytatódott a második félidőben is. Előbb a panamai válogatott védő, Eric Davis fejelt közelről a kapuba, majd Lukás Cmelík szerezte meg első gólját a DAC mezében 0–5.

Ha Pavol Penksa kapus nem véd olyan jól, a vendégek akár két számjegyű győzelmet is arathattak volna – gyönyörű sárga-kék szombat volt ez a nyitrai vár alatt.

FORTUNA LIGA
FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 4. FORDULÓ
SKF Sered–DAC Dunaszerdahely 0–5

 

Legfrissebb hírek

Az ETO akadémiáján az iskola nem B-terv

Minden más foci
8 órája

Sikeres csúcstámadás Kassán

Minden más foci
14 órája

Európai kézilabdaligák: 20 magyar gól a román női bajnokságban

Kézilabda
2025.10.01. 23:02

Kassai sikerével az élre ugrott a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.10.01. 19:52

Nehéz helyzetben a DAC női kézilabdacsapata

Kézilabda
2025.09.28. 18:31

Harminchét lövés sem volt elég a DAC győzelméhez

Minden más foci
2025.09.28. 10:22

Izgalmas meccsen játszott döntetlent egymással a DAC és a Komárom

Minden más foci
2025.09.27. 17:49

Ismét meg kellett műteni Kalmár Zsoltot

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 17:55
Ezek is érdekelhetik