DAC: nem büntették meg Kalmárt a nyilatkozata miatt

Vágólapra másolva!
2019.03.02. 09:35
null
Kalmár Zsolt megúszta büntetés nélkül, Filip Glova játékvezető nem (Fotó: Török Attila)
A Szlovák Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága nem büntette meg Kalmár Zsoltot a DAC–Slovan mérkőzés után tett nyilatkozatáért.

A dunaszerdahelyieknél játszó Kalmár Zsolt a pozsonyiak elleni 1–0-s vereség után azt mondta: „Büntetőt kellett volna rúgnunk. Viszont tudjuk, a játékvezető szlovák volt.”

A meccs bíróját, Filip Glovát a Szlovák Labdarúgó-szövetség játékvezetői testülete eltiltotta, mert kétszer óriásit hibázott: mindkét oldalon elmaradt egy jogos tizenegyes.

Ennek ellenére a játékvezető bírálásáért a fegyelmi bizottság vizsgálatot indított a magyar válogatott játékos ellen. Kalmárnak írásbeli álláspontot kellett eljuttatnia a fegyelmi bizottsághoz, amely ezt is figyelembe véve pénteken úgy döntött, szankció nélkül lezárja az ügyet – írta a parameter.sk.

A lap hozzátette, a DAC legutóbbi ellenfelének, a Spartak Trnavának a szurkolói miatt kell aggódnia, a szövetség ugyanis eljárást indított, mert a múlt szombati bajnokin „pirotechnikai eszközöket használtak a nézőtéren, illetve vulgarizmusokkal sértegették a sárga-kékeket”.

A DAC szombaton a Senica ellen folytatja bajnoki szereplését.

Legfrissebb hírek

Közel félszáz gólt dobtak a DAC kézilabdázói az idénynyitón

Kézilabda
2025.09.07. 11:59

A Dunaszerdahely hosszabbított a volt FTC-játékossal – hivatalos

Minden más foci
2025.09.05. 17:28

Niké Liga: dunaszerdahelyi koncert a rivális Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.09.01. 11:37

A DAC háromgólos sikert aratott az eddig hibátlan Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.08.31. 20:55

Játékossors: az NB III-ban folytatja Kalmár Zsolt – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.27. 19:32

482 nap után szerzett ismét négy gólt a DAC

Minden más foci
2025.08.24. 13:19

Négy gólt lőve nyert odahaza a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.08.23. 22:30

Szlovák Kupa: biztos DAC-továbbjutás

Minden más foci
2025.08.20. 19:55
Ezek is érdekelhetik