DAC: a Slovan-meccs bíróját eltiltották, Kalmárt egyelőre nem

Vágólapra másolva!
2019.02.23. 08:26
null
Kalmár Zsolt a Slovan után a Spartak elleni rangadón is ott lehet a DAC-ban (Fotó: Török Attila)
A Slovan elleni rangadó után ismét nagyon fontos találkozó vár a DAC-ra: a dunaszerdahelyiek szombaton Nagyszombatban lépnek pályára. A sárga-kékek másodikok, a bajnoki címvédő Spartak a nyolcadik, a vendégeknél ott lehet a pályán a magyar válogatott középpályás, Kalmár Zsolt is, aki ellen a szövetség fegyelmi eljárást indított... 

 

A pozsonyiak elleni meccs körüli vita még mindig tart. A meccs bíróját, Filip Glovát a Szlovák Labdarúgó-szövetség játékvezetői testülete eltiltotta, mert kétszer óriásit hibázott: mindkét oldalon elmaradt egy jogos tizenegyes.

Kalmár Zsolt is bajba kerülhet, mert azt nyilatkozta: „Büntetőt kellett volna rúgnunk. Viszont tudjuk, a játékvezető szlovák volt.”

A játékvezető bírálásáért a fegyelmi bizottság vizsgálatot indított a magyar válogatott játékosa ellen. „Kalmár Zsoltnak a Slovan elleni meccs kritikus nyilatkozatáról írásbeli álláspontot kell eljuttatnia február 26-ig a fegyelmi bizottsághoz” – áll a szövetség közleményben.

Ez azt jelenti, hogy a magyar légióból legalább Kalmár Zsolt ott lesz a Spartak Trnava elleni, szombaton 14 órakor kezdődő meccsen, Vida Kristopher és Vida Máté viszont hiányzik – előbbi öt sárga lapos eltiltása, utóbbi részleges izomszakadás miatt nem léphet pályára.

,,A Nagyszombat teljesen átalakult, s bár tudjuk, hogy vannak problémák a klubnál, továbbra is veszélyes ellenfél. Ez látszott is az első tavaszi meccsen, amikor riválisunk Zsolnán egy egyes döntet- lent ért el. Amondó vagyok, újabb rangadó vár ránk” – mondta Peter Hyballa, a DAC vezetőedzője.

A dunaszerdahelyi csapatnak egyébként rosszul megy Nagyszombatban: eddig huszonnyolc élvonalbeli bajnokit játszott a Spartak stadionjában, és csak egyszer győzött – ráadásul már annak is öt éve. Szűk egy hónap múlva, március 21-én a magyar válogatott is a nagyszombati City Arenában vendégszerepel majd, így Kalmár számára a mai meccs főpróba is lehet az Eb-selejtező előtt.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
20. FORDULÓ
14.00:
Trnava–DAC Dunaszerdahely
DAC: Kalmár Zsolt, Vida Máté, Vida Kristopher
14.00:
Sered–Slovan Bratislava
Slovan: Guzmics Richárd, Holman Dávid

 

 

Legfrissebb hírek

Közel félszáz gólt dobtak a DAC kézilabdázói az idénynyitón

Kézilabda
2025.09.07. 11:59

A Dunaszerdahely hosszabbított a volt FTC-játékossal – hivatalos

Minden más foci
2025.09.05. 17:28

Niké Liga: dunaszerdahelyi koncert a rivális Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.09.01. 11:37

A DAC háromgólos sikert aratott az eddig hibátlan Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.08.31. 20:55

Játékossors: az NB III-ban folytatja Kalmár Zsolt – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.27. 19:32

Niké Liga: Továbbra is pont nélkül a Komárom

Minden más foci
2025.08.24. 19:22

482 nap után szerzett ismét négy gólt a DAC

Minden más foci
2025.08.24. 13:19

Négy gólt lőve nyert odahaza a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.08.23. 22:30
Ezek is érdekelhetik