Légiósok: Erősnek kell maradni – Sallai Roland

– A csapat hétfőn Spanyolország felé vette az irányt, ön azonban lemarad az edzőtáborról. Nagyon szomorú?
– Mit mondjak?! – felelte a felvetésre Sallai Roland, a Freiburg 21 esztendős támadója, aki augusztusban szerződött Németországba, és november közepén elszenvedett ágyéksérüléséig hét bajnoki találkozón kétszer volt eredményes. – Voltam már jobb passzban is... Ha az ember sérült, nem érzi jól magát a bőrében. És akkor még finoman fogalmaztam.

– Miért nem tart a csapattal? Legalább magába szívhatná az ottani légkört.
– Így egyeztünk meg a szakmai stábbal. Nem lett volna értelme, hogy egy hetet ott töltsek, ha úgysem tudom elvégezni a közös munkát, így semmi értelme, hogy elutazzam. Idehaza, Németországban maradok, teszem a dolgomat, kezelésekre járok, és megpróbálom magam a lehető leghamarabb megfelelő állapotba hozni. Pénteken voltam legutóbb vizsgálatokon.

– És? Mondjon valami biztatót!
– Szerencsére sokat javult a sérülésem. A legutóbbi vizsgálatok azt mutatták, már sokkal jobb a lábam, mint legutóbb volt. Minimális az ödéma a sérült testrészben, és ezt már a saját bőrömön tapasztalom, hiszen egyre kevésbé érzek fájdalmat. Ha nem is napról napra múlik a rossz érzés, ám ahhoz képest, amilyen néhány hete volt az ágyékom, sokkal jobban vagyok. Kis időre még szükségem van, hogy teljesen rendben legyek.

– Van bármi esély arra, hogy január tizenkilencedikén ott legyen a kispadon az Eintracht Frankfurt elleni bajnoki mérkőzésen?
– Jó kérdés. Nem sok. De nem szeretnék inkább semmit sem mondani erről. Lassan két hónapja vagyok harcképtelen, aki valaha is futballozott, pontosan tudja, ilyen hosszú kihagyás után időre van szükség, míg az ember visszanyeri az erőnlétét, kondícióját, hogy a formáról ne is beszéljünk. De rajtam nem múlik, az biztos. Ahogy ahhoz is időre van még szükség, hogy teljesen egészségesnek mondhassam magam. Annak is időt kell hagyni, hogy formába lendüljek, hogy újra olyan legyek, mint amikor megérkeztem Németországba. Addig biztosan nem lépek pályára, míg nem érzem százszázalékosnak magamat.

– A szakmai stáb mivel biztatja? Noszogatják vagy cseppet sem türelmetlenek?
– A vezetőedzőnk, Christian Streich épp a napokban beszélgetett velem, biztosított arról, hogy szüksége van rám, s hogy vár vissza a csapatba. Az együttesnek nagy szüksége van rám. Ezt már önmagában is jó érzés volt hallani. Arra kért, legyek kitartó, ne adjam fel, tudja, mire vagyok képes. A csapattársak is gyakran keresnek, mindenki vár vissza. Jó lenne újra köztük lenni, újra együtt tréningezni velük. Alig várom, hogy újra eljöjjön ez a pillanat. Ilyenkor érzi át az ember, milyen nagy dolog, ha egészséges, ha semmi sem hátráltatja abban, hogy sportolhasson, hogy mozoghasson.

– Az ünnepek alatt is mozgásban maradt, vagy a bejglievés közben leállt azért néhány napra?
– A karácsonyt odahaza töltöttem Magyarországon, ám utána indultam is vissza. Tudtam, ahhoz, hogy minél hamarabb rendbe jöjjek, azonnal kezelések alá kell vetnem magam. Otthon pihentem néhány napot, a családdal kikapcsolódtam, hiszen fordulatos szezon van a hátam mögött, sok minden történt velem. Új országba költöztem, új bajnokságban próbálhattam ki magamat, ráadásul egy, a ciprusinál jóval erősebb pontvadászatban. Szerencsére megálltam a helyemet, és azon vagyok, hogy mihelyst egészséges leszek, továbbra se legyen rám panasz.

– A válogatottban sem lehetett önre panasz, az elmúlt esztendőben alapembere lett a nemzeti együttesnek. Mit szólt az Európa-bajnoki selejtezők sorsolásához?
– Természetesen figyelemmel követtem, egyenes adásban néztem a sorsolást. Kíváncsi voltam, kivel kell megküzdenünk, hogy ott lehessünk az Eb-n. Miután kihúzták a gömböket, azt mondtam magamban, kaphattunk volna nehezebb ellenfeleket is, ne panaszkodjunk. Ez a válogatott képes arra, hogy bravúrt érjen el, hogy a csoport második helyén végezzen. Erős csapatunk van, jó a szakmai stáb, Marco Rossi személyében megfelelő szövetségi kapitányt találtak az együttes élére. Hallottam, többször is mondta, úgy érzi, a játékosok beálltak mögé a sorba, nos, mondhatom, ez valóban így van. Teljes mellszélességgel ott állunk mögötte, bízunk benne, és vakon végrehajtjuk azokat az utasításokat, amelyeket kér tőlünk. Minden esélyünk megvan rá, hogy ott legyünk az Európa-bajnokságon. De nekem most egyelőre egy dolgom van: mentálisan erősnek kell maradnom, hogy minél hamarabb visszatérhessek a pályára. A Freiburgnak és a válogatottnak is szüksége van rám.