Légiósok: egy percet sem játszott a magyar védő, szerződést bontottak vele

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.20. 10:34
null
Bobál Dávid (középen) a Dukla egyik távozója (Fotó: fkdukla.cz)
A cseh élvonalban sereghajtó Dukla Praha labdarúgócsapata a hivatalos honlapján számolt be arról, hogy felbontotta három játékosa, köztük a magyar utánpótlás-válogatott Bobál Dávid szerződését. A Budapest Honvéddal 2017-ben magyar bajnoki címet szerző védő a prágai alakulatban tétmeccsen egyetlen percet sem játszott.

 

Bobál Dávid júliusban három évre szóló szerződést írt alá Csehországban, ahol azonban nem találta meg a számításait. Csupán a bajnokság első két fordulójában került be a Dukla meccskeretébe, de lehetőséget akkor sem kapott. A magyar korosztályos válogatott középhátvéd az ősszel csak a prágai alakulat U21-es együttesében lépett pályára.

Bobál szerződésén kívül a Dukla két kölcsönjátékos, David Breda (Jablonec) és Ondrej Stursa (Viktoria Plzen) megállapodását is felbontotta, ők visszatérnek anyaegyesületükhöz.

A Dukla 19. fordulót követően 15 ponttal sereghajtó a cseh élvonalban.

Korábbi csapatának, a Budapest Honvédnak Baráth Botond távozása miatt kapóra jöhet, hogy Bobál szabaddá vált. A most 23 esztendős futballista a 2016–2017-es idényben alapembere volt a magyar bajnoki aranyérmes kispesti csapatnak.

Legfrissebb hírek

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Női NB I: kétgólos győzelemmel erősítette meg vezető helyét az MTK

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 20:05

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

Az Újpest és a Honvéd is negyeddöntős a női labdarúgó Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 19:23
Ezek is érdekelhetik