Légiósok: Vida K. betalált, a DAC ikszelt és élre állt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.11. 20:59
null
Vida Kristopher gólt szerzett a DAC-ban (Fotó: Facebook/DAC1904)
Korán hátrányba került, bő tíz perc alatt fordított, végül 2–2-es döntetlent játszott hazai pályán a három magyart is kezdőjében tudó DAC a Ruzemberokkal a szlovák bajnokság 4. fordulójában.

 

Több mint hétezer néző előtt csapott össze az eddig háromból három mérkőzést megnyerő Dunaszerdahely a szintén veretlen, hét pontjával a tabella harmadik helyén álló rózsahegyi csapattal.

A Ruzomberok a 17. percben megszerezte a vezetést, Ismar Tandir lőtt a jobb alsóba. Vida Kristopher góljával – a játék képe alapján – teljesen megérdemelten egyenlített még az első félidő vége előtt a dunaszerdahelyi együttes. A magyar karmester a második hullámban érkezve lőtt gólt (1–1).

A fordulás után Erik Pacinda magabiztosan értékesített tizenegyesével a vezetést is megszerezte a DAC, de a vendégeknek is volt válaszuk: Kristi Qose lapos lövése kötött ki Jedlicka kapujában. (2–2)

Hiába nyomott a hajrában a DAC, a harmadik hazai gól nem akart megszületni. A Dunaszerdahely a pontosztozkodással együtt is feljött a tabella első helyére, igaz, a játéknapot megelőzően jobb gólkülönbségével élen álló Slovan csak vasárnap játszik. Holman Dávid együttese a még nyeretlen Nyitrát fogadja Pozsonyban.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
4. FORDULÓ
DAC (Dunaszerdahely)– MFK Ruzomberok (Rózsahegy) 2–2

DAC: a gólt szerző Vida Kristopher 81 percet kapott, míg Vida Máté és Kalmár Zsolt végigjátszotta a mérkőzést.

Legfrissebb hírek

Az ETO akadémiáján az iskola nem B-terv

Minden más foci
13 órája

Sikeres csúcstámadás Kassán

Minden más foci
19 órája

Európai kézilabdaligák: 20 magyar gól a román női bajnokságban

Kézilabda
2025.10.01. 23:02

Kassai sikerével az élre ugrott a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.10.01. 19:52

Nehéz helyzetben a DAC női kézilabdacsapata

Kézilabda
2025.09.28. 18:31

Harminchét lövés sem volt elég a DAC győzelméhez

Minden más foci
2025.09.28. 10:22

Izgalmas meccsen játszott döntetlent egymással a DAC és a Komárom

Minden más foci
2025.09.27. 17:49

Ismét meg kellett műteni Kalmár Zsoltot

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 17:55
Ezek is érdekelhetik