Légiósok: Nagy Ádám sorsáról egyeztetett az ügynöke Milánóban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.06. 11:33
null
Marad-e Nagy Ádám Bolognában – ez itt a kérdés (Fotó: AFP, archív)
Nagy Ádám ügynöke Milánóban tárgyalt a Bologna sportigazgatójával. A kérdés az, hogy marad-e a középpályás a klubjánál, vagy egy másik Emilia Romagna-i nagyvárosba, Parmába költözik.

 


Azt, hogy Nagy Ádám előző szezonja jobban is sikerülhetett volna Bolognában, senki sem vitatja. Maga a játékos is úgy véli, többre hivatott a 13 bajnokinál, de ha többet akar játszani, akkor lehet, hogy lépnie kell.

Aki azt hitte, hogy Roberto Donadoni edző távozásával megnyílt az út Nagy előtt az első csapatba, az lehet, hogy tévedett. Úgy fest, hogy az új tréner, Filippo Inzaghi sem a magyar középpályással képzeli el a kezdőjét.

Éppen ezért látogatott Milánóba Nagy Ádám ügynöke, hogy tárgyaljon Riccardo Bigon bolognai sportigazgatóval. Az olasz tuttomercatoweb úgy értesült, hogy az ügy háttrében a Serie A-ba most feljutott Parma áll, amely élénken érdeklődik a magyar futballista iránt, és állítólag garantálná neki a helyet a kezdőcsapatban.

Márpedig Nagy Ádám éppen erre, vagyis állandó játéklehetőségre vágyik, ezért döntést szeretne kicsikarni a Bolognából, ám a klub még hezitál. A sportigazgató mindenesetre igyekszik meggyőzni a tulajdonosokat, hogy tartsák meg a középpályást. Nemsokára kiderül.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: Nagy Ádám és Yaakobishvili Antal kezdőként, Nego és Fenyő csereként lépett pályára

Légiósok
15 órája

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Formán kívüli légiósok segíthetik ki Marco Rossi válogatottját

Magyar válogatott
2025.06.25. 07:51

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Kinevezte új vezetőedzőjét Balogh Botond csapata

Olasz labdarúgás
2025.06.19. 18:41

Férfi pólóválogatott: „Ha a két Vigvári számolja kártyában a pontokat, akkor...”

Vízilabda
2025.06.17. 17:29

Távozott Balogh Botondéktól az Interhez tartó vezetőedző

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:56
Ezek is érdekelhetik