Légiósok: Korhut Ciprus helyett Belgiumban köthet ki – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.27. 12:04
Izraeli sajtóhírek szerint Korhut Mihály, a Hapoel Beer-Seva magyar válogatott védője iránt a belga élvonalból érdeklődnek.

Noha a ciprusi Anorthoszisz korábban hivatalosan is bejelentette a 29 éves Korhut Mihály szerződtetését, a kerkida.net néhány napja arról írt, hogy a védő nem utazott el Ciprusra, hogy véglegesítse a megállapodást – Korhut Mihály állítólag személyes okokra hivatkozva néhány nap gondolkodási időt kért.hivatalosan is bejelentette a 29 éves Korhut Mihály szerződtetését, a kerkida.net néhány napja arról írt, hogy a védő nem utazott el Ciprusra, hogy véglegesítse a megállapodást – Korhut Mihály állítólag személyes okokra hivatkozva néhány nap gondolkodási időt kért.

A sport5.co.il ennek kapcsán most arról számolt be, hogy a játékost időközben megkereste a belga élvonalban szereplő KV Oostende, Korhut pedig inkább Belgiumot részesítené előnyben Ciprussal szemben. A portál megjegyzi, hogy Ronny Levy, az Anorthoszisz vezetőedzője minél hamarabb szeretne választ kapni arra, hogy Korhut hol folytatja a pályafutását.

Legfrissebb hírek

Győrből érkezett korosztályos válogatott a Kecskeméthez

Labdarúgó NB II
2 órája

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
3 órája

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
4 órája

Egyes hírek szerint Matheus Saldanha már átesett az orvosin, új csapata hamarosan bejelentheti

Labdarúgó NB I
6 órája

Az Arsenal lassan lemond Gyökeresről?; Dzeko aláírt a Fiorentinához – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
18 órája

A CFR több millió euróból, a Paks ingyen igazolható játékosokból építkezik

Európa-liga
22 órája

Öt idény után visszatér a Sepsi OSK-hoz a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
23 órája
Ezek is érdekelhetik