Légiósok: Jó úton járok, megéri dolgoznom – Nikolics Nemanja

– Felébresztettem?
– Dehogyis, éppen most vittem el a lányomat az iskolába – válaszolta Chicagóban Nikolics Nemanja, huszonhétszeres magyar válogatott csatár, aki a szerda este tartott ESPY Awards-gálán az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) legjobb játékosának járó kitüntetést nyerte el.

– Aki a futball Oscar-díjának nevezett címet megkapja, egész éjszaka ünnepel, bulizik, élvezi az életet. Mit keresne másnap reggel az iskolában?
– A lányom, Tijana novemberben lesz hétéves, szeptembertől iskolás, de már tart egy nyári tábor. Ennek az a célja, hogy az óvodát befejező, az iskolát elkezdő gyerekeknek az átmenet minél könnyebb legyen: már most megismerkednek a leendő tanárokkal, tantermekkel, a majdani osztálytársakkal. Ez amolyan felkészítés, bemelegítés az igazi iskola előtt. A gyerekek itt még nem tanulnak, sokat játszanak, de úgy, hogy közben megismerkednek az olvasás, a számolás alapjaival, sokat rajzolnak. Ez a módszer nagyon tetszik nekünk. Külön szerencse, hogy a négyéves kisfiam, Marko ugyanebben az épületben óvodás, tehát nincsenek messze egymástól. Magától értetődő, hogy reggel elviszem őket.

– A gyerekek jól érzik magukat Chicagóban?
– Európából Amerikába költözni, teljesen új életet elkezdeni még felnőttként sem könnyű, és bár a gyerekek néha könnyebben alkalmazkodnak, kíváncsiak voltunk, hogyan élik meg ezt a váltást. A lányom nagyon szeretett Lengyelországban élni, az óvodában megtanulta a nyelvet, és ő olyan gyerek, aki nagyon ragaszkodik a megszokott környezethez. Miatta izgultunk egy kicsit, de ő is megszerette az itteni életet, és mondhatom, én is boldog vagyok. Másfél éve jöttem ide azért, hogy a korábban gyengébben teljesítő Chicago Fire sikeresebb legyen, előrelépjen, és úgy látom, a klub fokozatosan fejlődik. Az előző bajnokságban a húsz amerikai csapatból a harmadik legjobb eredményt értük el, gólkirály lettem, bekerültem az MLS álomtizenegyébe, az All Star-csapatba, vagyis sok jó dolog történt velem.

– És itt ez a díj.
– Nagyon büszke vagyok, és igazán sajnálom, hogy nem lehettem ott az átadáson. Körülbelül egy hónapja tudtam meg, hogy a jelöltek között szerepel a nevem, de az is kiderült, hogy a US Open Cup elődöntőjéért lépünk pályára a díjátadóval egy időben. Így a mérkőzés miatt esélyem sem volt, hogy személyesen is jelen legyek az átadón, ezt sajnálom kissé. Az jutott eszembe, hogy amikor a Nemzeti Színházban átvehettem a legjobb magyar labdarúgónak járó elismerést, az is fantasztikus élmény volt egy remekül megszervezett eseményen, az Év Sportolója Gálán.

– Mit jelent önnek, hogy megnyerte az ESPY Awards díját?
– David Villa, Sebastian Giovinco, Thiery Henry, David Beckham – csak néhány MLS-futballista, akik előttem megkapták ezt a díjat, amelynek nagy a jelentősége Amerikában. A ceremónia is pazar, az Oscar-gálát idézi, így tulajdonképpen duplán örülhettem a kupameccs után: gólt szereztem a Louisville City ellen, győztünk négy nullára, továbbjutottunk, a legjobb négy közé kerültünk, és a meccs után megtudtam, hogy én nyertem a díjat.

– A 2014-es világbajnok Bastian Schweinsteiger is a közösségi oldalán gratulált önnek.
– Örülök, hogy ilyen egyéniség a klubtársam, különleges érzés látni azt a szenvedélyt, ami őt mindig is jellemezte. Tudom, hogy egy gálán sokan mondanak ilyesmit, de én tényleg így gondolom. Lehet, hogy az elismerést én kapom, a díj a vitrinemben lesz majd, de ez az egész csapat, a Chicago Fire érdeme. Ha az öltöző nem fogad be, ha a társai nem bíznak az emberben, egyedül sohasem érhet el semmit, nemhogy ilyen sikereket. Tudom, hogy sokan kételkedve fogadták, mit akarok én az MLS-ben, de az első évem után számtalan visszajelzést kaptam, hogy jó úton járok, megéri dolgoznom. A második esztendő közepén tartunk most, az a célunk, hogy együtt elérjük ismét a rájátszást, és ehhez a hét végén újabb akadályt kell legyőzni: a Toronto ellen lépünk pályára.

– Nem szeretnék erről beszélni. Szerintem mindenki tudja, mennyire fontos nekem a válogatott, és amit ezzel kapcsolatban el akartam mondani, azt leírtam annak idején. Nagyon sokat dolgoztam azért, hogy sikereket érjek el a futballpályán, és ha egy klubedző vagy egy szövetségi kapitány bízott bennem, igyekeztem minden tőlem telhetőt megtenni, hogy ezt a bizalmat jó játékkal és – mert csatár vagyok – gólokkal háláljam meg. Nem az az ember vagyok, aki másra hárítja a felelősséget, ezért nem hibáztatok senkit azért, mert a válogatottban nem jöttek úgy a gólok, ahogy szerettem volna, vagy ahogy a klubjaimban. Minden edzőmet és valamennyi kapitányt a munkámmal próbáltam meggyőzni arról, hogy én vagyok a megfelelő ember, de az, hogy a magyar válogatottban így alakult a helyzetem, elsősorban az én hibám. Mindig őszinte ember voltam, ha valamit nem értettem, megkérdeztem, és bár lehet, hogy nem mindig kaptam választ, bennem nincs harag. Tudtam, hogy lesznek, akik megértenek, lesznek, akik haragszanak majd rám emiatt, de bennem azokkal szemben sincs rossz érzés, akik elítélnek ezért. Ugyanúgy szurkolok a magyar válogatottnak, mint korábban. Ez nem változik meg.