Légiósok: Gyurcsó a Szczecin történetének egyik legjobb külföldije

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.25. 07:58
null
Gyurcsó Ádámra jó szívvel emlékeznek Szczecinben (Fotó: przegladsportowy.pl)
Április 21-én ünnepelte 70. születésnapját a Pogon Szczecin labdarúgócsapata, és a lengyel 24kurier.pl az évforduló tiszteletére megválasztotta a legjobb légiósokból álló álomcsapatot, amelybe bekerült Gyurcsó Ádám is.

 

 

A 18-szoros magyar válogatott játékos 2016. január 5-én igazolt a lengyel élvonalbeli együtteshez az akkor még Videoton néven szereplő fehérváriaktól, és szinte napra pontosan két évet töltött a klubnál. Összesen 75 tétmérkőzésen lépett pályára, tíz gólt szerzett és 15 gólpasszt adott.

A 24kurier.pl portál azt írta róla, hogy bár„már nem a Pogont erősíti, mert nem elégítette ki a Szczecin várakozásait, de ez nem változtatja meg azt a tényt, hogy hatalmas és kihasználatlan potenciállal rendelkező játékos volt.” A lap szerint a magyar futballista is arra számított, hogy az első külföldi klubjában jobb partnereket talál és a csapat is magasabb célokért játszik, de ő maga sem mindig futballozott a képességeihez mérten.

Az álomcsapatba négy kontinens kilenc országa adott játékost: ketten Brazíliából és Japánból érkeztek, Gyurcsó mellett található még szlovák, román, grúz, dél-afrikai, bolgár és uruguayi labdarúgó is.

Érdekesség, hogy Gyurcsó mellett csupán négy olyan labdarúgó található, aki szerepelt hazája válogatottjában, ráadásul ők mindannyian jelenleg is a keret tagjai: Cornel Rapa (román, 5-szörös válogatott), Lasa Dvali (grúz, 11), Ricardo Nunes (dél-afrikai, 5) és Szpasz Delev (bolgár, 20).

 

Legfrissebb hírek

Nem hosszabbít, hazatér a 20-szoros magyar válogatott támadó

Légiósok
2025.05.27. 11:20

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26
Ezek is érdekelhetik