Légiósok: Futács nincs az El-keretben, nem tudni, mi lesz vele

Vágólapra másolva!
2018.07.24. 11:33
Futács Márkó nem került be a Hajduk Split Szlavija Szófia elleni Európa-liga-selejtezős keretébe.

A horvát együttes csütörtök este csap össze bolgár ellenfelével az El selejtezőjének második fordulójában, a Hajduk mérkőzésre leadott listáján azonban nem szerepel Futács Márkó neve. A horvát média ebből azt szűrte le, hogy Futács napjai meg vannak számlálva az egyesületnél, Zeljko Kopic, a gárda vezetőedzője viszont ennek kapcsán elárulta, a támadó kihagyásának hátterében az áll, hogy Futács Márkó később csatlakozott társaihoz, így a felkészülés elejéről lemaradt, ami miatt a tréner megítélése szerint még nincs a megfelelő állapotban – igaz, a szakember hozzátette, egyelőre nem tisztázott, mi lesz a játékosával.

A 28 éves magyar csatár jövője a Hajduknál azt követően vált bizonytalanná, hogy áprilisban őt és néhány csapattársát spliti huligánok támadták meg egy nappal azután, hogy a Hajduk a Dinamo Zagrebtől odahaza vereséget szenvedett.

Futácsnak 2019 nyaráig van érvényes szerződése a Hajduk Splittel, az elmúlt hetekben lehetett olvasni a ciprusi APOEL és az NK Osijek (Eszék) érdeklődéséről is.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

Július 26., csütörtök

· NEM BAJNOKI ÁG

20.00:Hajduk Split (horvát)–Szlavija Szófia (bolgár)
Legfrissebb hírek

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

„Gyerekes hibákból gólokat kapni...” – nem kímélték a Ludogorecet a bolgár lapok

Európa-liga
2025.11.07. 08:30

A bravúr kapujában – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2025.11.06. 23:58

Tóth Alex: Minden a terv szerint alakult

Európa-liga
2025.11.06. 23:27

Karnyújtásnyira a továbbjutás: a Ferencváros zsinórban harmadik El-mérkőzését is megnyerte

Európa-liga
2025.11.06. 22:54

Ezekkel a gólokkal győzte le a Ferencváros a Ludogorecet – videók

Európa-liga
2025.11.06. 22:04

Dibusz: A Ludogorec ellen várható el leginkább, hogy győztesen hagyjuk el a pályát

Európa-liga
2025.11.06. 13:32

Robbie Keane: Az újabb három pont közel repítene bennünket az álmainkhoz!

Európa-liga
2025.11.05. 15:06
Ezek is érdekelhetik