Légiósok: bejelentették a magyar válogatott csatár érkezését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.02. 12:04
A Bp. Honvéd labdarúgócsapata már múlt héten bejelentette, hogy Eppel Márton Kazahsztánba szerződik, hétfőn új klubja, a Kajrat Almati is bejelentette a magyar válogatott csatár átigazolását.


Eppelt hivatalosan is bejelentette a Kajrat Almati(Fotó: Facebook)
Eppelt hivatalosan is bejelentette a Kajrat Almati(Fotó: Facebook)

 

Az Elek Ákost is foglalkoztató kazah Kajrat Almati a hivatalos Facebook-oldalán közölte az ötszörös magyar válogatott Eppel érkezését, aki másfél plusz egy évre írt alá. A klub rövid közleményében ismerteti a csatár eddigi pályafutását és kiemeli, hogy legutóbbi klubjában, a Honvédban 70 tétmeccsen 35 gólt szerzett.

Több érdeklődő volt, én is sokat gondolkoztam, nehéz döntést kellett meghoznom – mondta Eppel múlt héten a Honvéd honlapjának váltásról. – Úgy érzem, a Kajratban tudok fejlődni, és az is előrelépés lenne, ha bejutnánk az Európa-liga csoportkörébe. Jó játékosok szerepelnek a csapatban, pozitívum, hogy Elek Ákos személyében magyar futballistája is van. Vele személyesen is beszéltem, biztos, hogy sokat tud segíteni a beilleszkedésben. Fontos volt, hogy olyan együtteshez szerződjek, amely sokat támad, dominál a meccsein, hiszen így tudok gólokat rúgni, ami abban is segíthet, hogy idővel még tovább lépjek."


 

Legfrissebb hírek

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

Magyar válogatott védővel erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
7 órája

Francia védőt szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 órája

DVTK: a hatszoros magyar válogatott védő kedden Miskolcon egyeztet a jövőjéről – NS-infó

Labdarúgó NB I
12 órája

A Paks bejelentette a Vasastól érkező csatárt és a kölcsönadását

Labdarúgó NB I
13 órája

A Ferencváros játékosa megérkezett Debrecenbe – NS-infó

Labdarúgó NB I
14 órája

Paks: újabb gólerős csatárral egyeztek meg, akit kölcsön is adhatnak – NS-infó

Labdarúgó NB I
16 órája

A Puskás Akadémia bejelentette ifjabb Dárdai Pál szerződtetését

Labdarúgó NB I
19 órája
Ezek is érdekelhetik