Légiósok: a PL-csapat a helyszínen nézi meg Sallait

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.30. 21:50
null
Sallai Roland iránt nagy az érdeklődés (Fotó: AFP)
Korábban már beszámoltunk róla, hogy az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) újonca, a Fulham érdeklődik Sallai Roland iránt. A legfrissebb sajtóhírek szerint a londoni klub megfigyelőket küld az APOEL csütörtöki Európa-liga-selejtezőjére, hogy megnézzék a magyar légióst.

 

Prodromosz Petridisz, az APOEL elnöke a közelmúltban elárulta, hogy az egyik francia klub ötmillió eurós ajánlatát utasította vissza Sallaiért, sőt, sajtóhírek szerint a Bundesligában szereplő Freiburg négymillió eurós ajánlata sem volt megfelelő.

A Fulham – amely éppen hétfőn jelentette be a 20 millió fontért érkező Alekszandar Mitrovics szerződtetését – tovább szeretné erősíteni középpályáját, és Sallai Rolandot szemelte ki. Az érdeklődés komolynak tűnik, angol sajtóhírek szerint a londoniak játékosmegfigyelőket küldenek csütörtökön Tallinnba, az APOEL Flora elleni Európa-liga-meccsére.

A 22 éves magyar középpályás a párharc első felvonásán góllal vette ki a részét az 5–0-s sikerből.

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
19 órája

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
Tegnap, 12:05

Sallai helyett Nagy Zsolt – olvasóink más poszton nem változtatnának

Magyar válogatott
2025.09.09. 12:23

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

Vargát látták a legjobbnak, Sallait a legrosszabbnak olvasóink az írek elleni vb-selejtezőn

Magyar válogatott
2025.09.08. 09:20

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Sallai Roland sajnálja – üzent a kiállítása után

Magyar válogatott
2025.09.07. 21:09
Ezek is érdekelhetik