Izrael: a magyar védő még kiköthet a kupagyőztesnél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.03. 12:37
Izraeli sajtóhírek alapján már beszámoltunk róla, hogy a magyar válogatott Korhut Mihály távozhat a Hapoel Beer Seva labdarúgócsapatától és a kupagyőztes Hapoel Haifa szerződtetheti. Később úgy tűnt, nem sikerül megegyezni a feleknek, de az ynet.co.il ismét arról ír, hogy a Hapoel Haifa nem tett le a védő megszerzéséről.

Mint ismert, Korhut Mihály az előző szezonban sérüléssel bajlódott, így tavasszal bajnokin már nem is szerepelt a Hapoel Beer Sevában, pedig előtte az Európa-ligában a csapat összes meccsén kezdő volt, szerződést is hosszabbítottak vele 2021-ig.

A sérülését követően azonban már érkezett egy balhátvéd a posztjára és az izraeli sajtó júniusban arról írt, hogy a magyar légiós távozhat a klubtól. A kupagyőztes Hapoel Haifa jelentkezett érte, de úgy tűnt, nem tud megegyezni a két klub.

Az ynet.co.il friss híre szerint azonban még nem zárult le az ügy, továbbra is van esély arra, hogy Korhut a kupagyőzteshez szerződik, az egyeztetések még tartanak, így egyelőre az is kérdéses, hogy végleges átigazolásról vagy kölcsönszerződésről lenne-e szó.

 

 

Legfrissebb hírek

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 12:45

Átigazolások: aktív volt a ZTE, Komáromi György és Lisztes Krisztián is hazatért

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 19:35
Ezek is érdekelhetik