Légiósok: a volt FTC-védő a német negyedosztályba igazolt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.22. 21:38
A német negyedosztályú TuS Erndtebrückben folytatja pályafutását Sváb Dániel, a Ferencváros korábbi utánpótlás-válogatott labdarúgója. A 27 éves védőnek tavaly nyár óta nem volt klubja.

A ferencvárosi nevelésű Sváb Dániel 2013 augusztusában igazolt az Energie Cottbushoz, majd egy év múlva hazatért, és megfordult a Győri ETO, a Mezőkövesd és a Szigetszentmiklós csapataiban is. 2016 nyarán ismét légiósnak állt, Ciprusra szerződött, a rövid kitérő után visszatért az Energie Cottbushoz, melyben összesen 27 tétmeccsen lépett pályára.

Tavaly nyáron távozott, és fél évig nem volt klubja, egészen idáig: a szezon végéig aláírt a negyedosztályú TuS Erndtebrückhöz. A csapat a téli szünetben az utolsó előtti (17.) a Regionalligában, igaz, a bennmaradást érő 14. helytől csak három pontra van.

Legfrissebb hírek

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
6 órája

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
7 órája

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
12 órája

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36
Ezek is érdekelhetik