Légiósok: Nem mondom, hogy nem lepett meg – Gulácsi

Vágólapra másolva!
2017.12.13. 09:57
null
Gulácsi Pétert meglepte, hogy ő viselhette a csapatkapitányi karszalagot a Wolfsburg ellen (Fotó: AFP)
Gulácsi Péter, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő RB Leipzig magyar válogatott kapusa elmondta, meglepte, hogy csapata keddi, Wolfsburg elleni (1–1) összecsapásán ő viselhette a csapatkapitányi karszalagot.

 

„A vezetőedző egyszer azt mondta, jobban szereti, ha a kapitány mezőnyjátékos és nem kapus – reagált Gulácsi Péter a kérdésre, miszerint mennyire érte váratlanul Ralph Hasenhüttl döntése. – Sokan hiányoztak, többen is, akik előttem vannak rangsorolva a karszalagnál, ez megmutatja azt is, hogy jó pár kulcsjátékosunk nélkül álltunk ki. Ugyanakkor nekem ez egy pozitív visszajelzés volt, hogy az elmúlt pár hónapban jó teljesítményt nyújtok.”

„Nem mondom, hogy nem lepett meg, amikor az edző a mérkőzés előtt odajött hozzám és elmondta. Mint kapus, nekem egyébként ez egy furcsa mérkőzés volt. Hetven percig hozzá sem értem a labdához, az utolsó húsz perc aztán elég vad lett. Végül azért szerencsével, de szereztünk egy pontot. A Wolfsburg hetven percig elég passzívan játszott, az egyenlítésünk után viszont rákapcsolt, meg akarta szerezni a három pontot. Mi nem igazán tudtuk volna tartani a lépést, hét nap alatt ez volt a harmadik összecsapásunk. Kimerítő ez, még akkor is, ha a stáb folyamatosan próbál rotálni és friss játékosokat pályára küldeni. Nálunk most ráadásul néhány sérült is van, ami megnehezíti a dolgokat. A Wolfsburg jó csapat, amit láthattunk is.”

NÉMET BUNDESLIGA
16. FORDULÓ
Wolfsburg–RB Leipzig 1–1 (Verhaegh 15. – 11-esből, ill. Halstenberg 52.)
Freiburg–Borussia Mönchengladbach 1–0 (Petersen 20. – 11-esből)
Hamburger SV–Eintracht Frankfurt 1–2 (Papadopulosz 9., ill. Wolf 16., Gacsinovics 24.)
Mainz 05–Borussia Dortmund 0–2 (Papasztathopulosz 55., Kagava 89.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Bayern München 15 11 2 2 35–11 +24 35
2. RB Leipzig 16 8 4 4 25–22 +3 28
3. Schalke 15 7 5 3 23–17 +6 26
4. Borussia Dortmund 16 7 4 5 37–23 +14 25
5. Eintracht Frankfurt 16 7 4 5 18–16 +2 25
6. Mönchengladbach 16 7 4 5 24–27 –3 25
7. Bayer Leverkusen 15 6 6 3 29–19 +10 24
8. Hoffenheim 15 6 5 4 25–20 +5 23
9. Augsburg 15 6 5 4 22–17 +5 23
10. Hannover 15 6 4 5 19–19 0 22
11. Wolfsburg 16 3 10 3 21–20 +1 19
12. Hertha 15 4 6 5 20–22 –2 18
13. Freiburg 16 4 6 6 14–28 –14 18
14. VfB Stuttgart 15 5 2 8 13–19 –6 17
15. Mainz 16 4 4 8 17–26 –9 16
16. Hamburg 16 4 3 9 14–22 –8 15
17. Werder Bremen 15 3 5 7 11–17 –6 14
18. 1. FC Köln 15 3 12 9–31 –22 3

 

 

 

Legfrissebb hírek

Gulácsi Péter és Willi Orbán is mérföldkőhöz érkezik

Német labdarúgás
10 órája

Ez eddig nem a Bayern München nyara volt

Német labdarúgás
Tegnap, 15:41

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
Tegnap, 13:17

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
2025.08.20. 17:51

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
2025.08.20. 13:07

Willi Orbán főszereplő volt a Lipcse kupameccsén: gól és gólpassz 25 perc alatt – videó

Német labdarúgás
2025.08.16. 16:45

Meglepetés: Gulácsi Péter marad az RB Leipzig első számú kapusa

Német labdarúgás
2025.08.14. 17:21

BUNDESLIGA 2025–2026, EREDMÉNYEK, MENETREND, TABELLA

Német labdarúgás
2025.08.14. 13:23
Ezek is érdekelhetik