Légiósok: az elnök is megszólalt Gyurcsó elküldéséről

Vágólapra másolva!
2017.12.13. 10:40
null
Az elnök is megszólalt Gyurcsó Ádám elküldéséről (Fotó: Patryk Zajega Images)
Jaroslaw Mroczek, a lengyel Pogon Szczecin labdarúgócsapatának elnöke is megszólalt Gyurcsó Ádám jövőjével kapcsolatban.

 

Mint megírtuk, a pogonsportnet.pl újságírója, Daniel Trzepacz beszámolója szerint Kosta Runjaic, a Pogon november elején kinevezett vezetőedzője hétfőn leült Gyurcsóval, és közölte vele, hogy nem elégedett az edzésmunkájával, valamint a mérkőzéseken mutatott teljesítményével, ezért a továbbiakban nem számol vele.

A Pogon idén még két bajnoki meccset játszik – szerdán a Lechia Gdanskhoz látogat, majd szombaton az Arka Gdyniát fogadja –, ezt követően a klub állítólag tárgyalóasztalhoz ül Gyurcsó képviselőivel, hogy a szerződés felbontásáról tárgyaljanak.

Ezzel kapcsolatban most Jaroslav Mroczek, a klub elnöke is megszólalt.

„Tehát Gyurcsó Ádám már csomagolhat?” – tette fel a kérdést a radioszczecin.pl a cikkében, amire az egyesület első embere adta meg a választ.

„Még nem. A klub kötött egy szerződést a játékossal, ez a megállapodás pedig még másfél évig érvényes, ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Vasárnap az igazgatótanács összeül, megvitatja vezetőedzővel, aztán eldöntjük, kit adjunk el és kinek mondjuk, hogy viszlát. Lehet, hogy Gyurcsó így az átigazolási listára kerül, ha pedig sikerül megtalálnunk a megfelelő vevőt, elhagyhatja a klubot.”

A 26 esztendős magyar futballista barátnőjének Instagram-bejegyzése alapján a pár már Budapesten tartózkodik.

Gyurcsó 2016 januárjában szerződött a Pogon Szczecinhez, melynek színeiben 67 lengyel bajnokin kilenc gólt szerzett és 13 gólpasszt jegyzett, míg ebben a szezonban 20 tétmérkőzésen két gól és két assziszt fűződik a nevéhez.

A szczecini klub nagyon gyengén szerepel az Ekstraklasa jelenlegi kiírásában: 19 forduló után 11 ponttal sereghajtó, lemaradása hét pont a 15. helyezett Termalica Nieciecza mögött.

 

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron meghosszabbította szerződését a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.09. 20:34

Szűcs Kornél: A válogatotthoz a harmadosztályból is vezet út

Légiósok
2025.05.09. 07:35

Tóth Balázs: Magasabb szinten védve érettebb kapus lettem

Légiósok
2025.05.07. 08:29

Román Superliga: Zsóri Dániel bekerült a forduló álomcsapatába

Légiósok
2025.05.06. 13:58

Callum Styles a forduló álomcsapatában zárta a Championship-idényt

Légiósok
2025.05.06. 10:43

Willi Orbán: Sajnos lassabban gyógyulok, mint szeretném

Légiósok
2025.05.06. 09:33

Zsóri Dániel gólpasszának és góljának köszönhetően nyert az Arad – videó

Légiósok
2025.05.05. 19:19

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata otthonában léphet pályára

Légiósok
2025.05.05. 11:12
Ezek is érdekelhetik