MLS: „A Chicagónak szerencséje van, hogy ott játszik Nikolics”

SZABÓ GERGŐ (CHICAGO)SZABÓ GERGŐ (CHICAGO)
Vágólapra másolva!
2017.08.03. 11:43
null
Tim Howard édesanyja remekül beszél magyarul, a kapus még nem tudja, mikor tud Magyarországra látogatni (Fotó: Szabó Gergő)
Mint ismert, az észak-amerikai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (MLS) álomcsapata csütörtök hajnalban felkészülési mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott a Real Madriddal, amely ezt követően tizenegyesekkel győzte le a többek között Nikolics Nemanját és Tim Howardot is bevető együttest. A találkozót követően a magyar felmenőkkel rendelkező Howard a Chicago Fire magyar válogatott támadójáról is beszélt.



„Nagyon jó csatár, vezeti a góllövőlistát, az én kapumat is bevette. Rendkívül jó támadó, a Chicagónak szerencséje van, hogy náluk játszik”
– mondta Nikolics Nemanjáról a Colorado Rapids kapusa, a magyar felmenőkkel rendelkező Tim Howard, utalva a Chicago Fire 3–0-s sikerére, amelyen a magyar támadó kétszer is betalált.

A Manchester United és az Everton korábbi kapusa elégedett volt a Real Madrid ellen mutatott teljesítménnyel.

„Jó teljesítmény nyújtottunk. Csupán két napot készültünk együtt, ehhez képest a Real Madrid elleni 1–1 nagyon jó eredmény” – vélekedett a kapus, aki a saját szereplésével is elégedett volt.

Nikolics Nemanja együtt reggelizett a kapus édesanyjával, és lenyűgözte őt, hogy mennyire jól beszél magyarul. Howard arra a kérdésre, hogy ellátogat-e valamikor Magyarországra azt felelte, hogy a szabadidejétől függ, amiből viszont nincs sok, így talán majd a visszavonulását követően.

Legfrissebb hírek

Lionel Messi hosszabbított Miamiban – hivatalos

Minden más foci
2025.10.23. 18:10

Magyar származású konferenciagyőztese lett az MLS-nek

Minden más foci
2025.10.19. 15:03

MLS: Messi-mesterhármas; Gazdag gólja is kellett a Columbus Crew fontos győzelméhez

Minden más foci
2025.10.19. 08:43

Nikolics az UEFA-diplomáról: Magabiztos lettem, bátran bemutatom a víziómat

Magyar válogatott
2025.10.17. 10:29

Szalai Ádám és Nikolics Nemanja átvette UEFA-diplomáját

Magyar válogatott
2025.10.16. 19:59

Pascal Jansen kiváltságnak érzi, hogy New Yorkban élhet és edzősködhet

Képes Sport
2025.10.15. 21:35

Globális ikon lett David Beckhamből Floridában

Minden más foci
2025.10.15. 10:30

Pintér Dániel néhány nap alatt négy gólt lőtt az amerikai U19-es válogatottban

Minden más foci
2025.10.14. 18:34
Ezek is érdekelhetik