Légiósok: bevarrta, itt a bajnokság első Nagy Dominik-gólja! – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.11. 21:13
Nagy Dominik életerős ballábas lövéssel szerezte meg a vezetést a Legia Warszawának péntek este a sereghajtó Piast Gliwice elleni, végül 3–1-re megnyert lengyel bajnoki mérkőzésen. A magyar labdarúgónak ez az első gólja a 2017–2018-as bajnoki idényben – a kupában korábban már betalált.



A második félidőben Krzysztof Maczynski és a brazil Guilherme is betalált, és bár a vendégek szépítettek, a három pont Varsóban maradt.

A Legiának – amelyben Nagy Dominik végig a pályán volt pénteken – ez volt a második győzelme a most futó lengyel bajnokságban.

LENGYELORSZÁG, 5. FORDULÓ
Legia Warszawa (6.)–Piast Gliwice (16.) 3–1

UKRAJNA, 5. FORDULÓ
Dinamo Kijev (1.)–Zirka (11.) 3–0

Kádár Tamás végigjátszotta a mérkőzést a Dinamóban, amely öt forduló során egy döntetlen mellett már a negyedik győzelmét könyvelte el.

KAZAHSZTÁN, 23. FORDULÓ
Aktobe (11.)–Asztana (1.) 0–3
Kleinheisler László
csereként, a 78. percben lépett pályára a tabellát magabiztosan, tízpontnyi előnnyel vezető Asztanában, amely sorozatban a nyolcadik bajnokiját nyerte meg – egymás után a hatodikat kapott gól nélkül.

FRANCIAORSZÁG, LIGUE 2, 3. FORDULÓ
Paris FC (9.)–Le Havre (1.) 0–3
Bese Barnabás
végig a pályán volt a vendégcsapatban, amely három forduló után százszázalékos mérleggel vezeti a tabellát.

AUSZTRIA, 1. LIGA (másodosztály), 5. FORDULÓ
TSV Hartberg (4.)–Liefering (2.) 2–2

Szoboszlai Dominik végig a pályán volt a Lieferingben, amely hiába futott neki kétgólos előnnyel az utolsó negyedórának, csak egy pontot szerzett az újonc otthonában.

Nagy Dominik a gólját ünnepli (Fotó: Legia Facebook)
Nagy Dominik a gólját ünnepli (Fotó: Legia Facebook)
Legfrissebb hírek

Haaland kihagyott tizenegyese is belefért, a Man. City simán legyőzte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
8 órája

Szoboszlai: Időre van szükség, hogy mindenkinek meglegyen a helye

Angol labdarúgás
11 órája

Szoboszlaiék tönkretennék Guardiola ezredik meccsét

Angol labdarúgás
16 órája

A Liverpool megkezdte a tárgyalásokat Szoboszlai szerződéshosszabbításáról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.11.08. 13:53

A liverpooli drukkerek szerint Szoboszlai Dominik az idény legjobb játékosa – videó

Angol labdarúgás
2025.11.07. 16:41

Az idény során másodszor lett a hónap legjobbja Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.11.07. 16:29

Szoboszlai Dominik a Liverpoolban is csapatkapitány lehet

Légiósok
2025.11.07. 10:27

Ha a Liverpool nyer, mindannyian nyerünk – egy este az Albertben

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 06:32
Ezek is érdekelhetik