Légiósok: Guzmics feje vérzett, le kellett cserélni – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.23. 16:36
Guzmics Richárd csapata, a sereghajtó Jenpien Funde idegenben 6–2-re kikapott a Kuangcsou R&F együttesétől a kínai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában. A magyar válogatott középhátvédet ráadásul az első félidőben le kellett cserélni, miután csúnyán összefejelt ellenfelével.

Az eset az első félidő hajrájában történt, amikor a hazaiak 2–1-re vezettek. Guzmics feje az ütközést követően vérezni kezdett, a futballista ápolásra szorult, és nem tudta folytatni a játékot.

GUZMICS SÉRÜLÉSE

A kantoni csapat Guzmics lecserélését követően két perccel megszerezte a harmadik gólját is, majd a második félidőben fölényessé tette sikerét. A Kuangcsou R&F sikeréhez a Palermo és a Maccabi Tel-Aviv korábbi csatára, az izraeli Eran Zahavi négy találattal járult hozzá.

A Jenpien Funde tizennyolc forduló után 10 ponttal sereghajtó a kínai élvonalban.

EGYESÜLT ÁLLAMOK. Az észak-amerikai profi bajnokságban, az MLS-ben a Sallói Dánielt a 80. percben bevető Sporting Kansas City 1–1-re végzett a Real Salt Lake vendégeként, így továbbra is a második helyen áll a Nyugati főcsoportban.

HORVÁTORSZÁG. A Futács Márkót végig a kispadon tartó Hajduk Split kétgólos előnyét leadva 2–2-es döntetlenre végzett az Inter Zapresic otthonában. A horvát első osztályban két forduló után már csak a Dinamo Zagreb és a HNK Rijeka hibátlan.

SVÁJC. Vereséggel kezdte a bajnokságot Vécsei Bálint csapata, a Lugano (0–1 Luzernben). A magyar légiós kezdett, a 67. percben lecserélték – Tomi Juric a 81. percben szerezte a hazaiak győztes gólját.

KAZAHSZTÁN. Nyolc mérkőzés után megszakadt a Kajrat bajnoki győzelmi sorozata: Elek Ákos csapatának csak 1–1-es döntetlenre futotta hazai pályán a bennmaradásért harcoló Atirau ellen. A magyar légiós végigjátszotta a mérkőzést, amelynek elején együttese tizenegyest hibázott. Huszonegy forduló után hét pont Elekék hátránya az élen álló Asztana, vagyis Kleinheisler László csapata mögött.

DÁNIA. Az élvonalbeli bajnokság második fordulójában a Kalmár Zsoltot nélkülöző Bröndby 3–2-es vereséget szenvedett a Nordsjaelland vendégeként, míg a Midtjylland a kisebb sérüléssel küszködő Korcsmár Zsolt hiányában is 2–0-ra legyőzte a Silkeborgot.

NORVÉGIA. Kovács Péter bemutatkozott a helyi másodosztály utolsó helyén álló Arendalban, amely idegenben 1–1-es döntetlent játszott az ötödik helyezett Tromsdalennel. A 39 esztendős magyar csatár végigjátszotta a meccset, a 42. percben sárga lapot kapott. Az Arendal hátránya három pont a 14. Fredrikstad és a 15. Elverum mögött.

Legfrissebb hírek

Sallói egy órát kapott a vesztes bajnokin; ikszelt az eltiltott Messi nélkül az Inter Miami

Minden más foci
2025.07.27. 07:32

MLS: szokatlan ok miatt tiltották el Messit és Jordi Albát

Minden más foci
2025.07.25. 19:42

MLS: furcsa elismerést kapott hétvégi teljesítményéért Gazdag Dániel

Légiósok
2025.07.21. 09:00

Sallói akcióból, Gazdag büntetőből talált be, míg Messi duplázott az MLS-ben

Minden más foci
2025.07.20. 08:32

„Panyenkázók” figyelmébe – VIncze András jegyzete

Európa-liga
2025.07.18. 23:02

Vécsei Bálint a kihagyott büntetőkről: „Szerdán azt álmodtam, hogy lesz egy ilyen lehetőség, és be fogom rúgni”

Európa-liga
2025.07.18. 11:15

Ilyet sem látni mindennap, Vécsei Bálint kétszer sem tudta belőni a tizenegyest a CFR ellen – videó

Európa-liga
2025.07.17. 21:39

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52
Ezek is érdekelhetik