Légiósok: Gulácsi megőrizné helyét a kapuban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.12. 08:25
null
Riválisok egymás között: Mvogo és Gulácsi (Fotó: Bild)
Megkezdődött a csata a kapusposztért az RB Leipzig csapatánál: a magyar válogatott Gulácsi Péter ugyanis kihívót kapott az újonnan igazolt svájci Yvon Mvogo személyében.

 

A Bundesliga második helyén végző együttes már gőzerővel készül az új szezonra, amelyben a hazai bajnokság és a kupa mellett a Bajnokok Ligája csoportkörében is érdekelt lesz.

Kialakult már a felkészülési mérkőzések programja is, ezeken a meccseken kell bizonyítaniuk a játékosoknak, többek között a magyar válogatott kapusának, Gulácsi Péternek is. A 2016–2017-es idény 34 bajnokijából 33-szor ő védett, az új szezonra azonban kapott két fiatal riválist is.

A svájci Yvon Mvogóval már áprilisban megállapodott a klub, a Young Boys 23 éves, kameruni származású kapusát nagy tehetségnek tartják, nem véletlen, hogy a selejtezőket is figyelembe véve eddig összesen 25 Bajnokok Ligája- és Európa-liga-mérkőzésen védett.

A korosztályos válogatottakat végigjárva már a felnőttek között is figyelembe veszik, hiszen kapott már meghívást a keretbe, igaz, egyelőre még nem mutatkozhatott be a nemzeti csapatban. Miután Svájc minden valószínűség szerint ott lesz a 2018-as vb-n, Mvogo számára létszükséglet, hogy állandó játéklehetőséghez jusson.

De Gulácsi nem akarja kiengedni a kezéből a lehetőséget: „Az előző szezonban egyértelműen én voltam az első számú kapus, és hiszek abban, hogy ha továbbra is jól teljesítek, akkor minden marad a régiben. A sorsom a saját kezemben van, keményen kell dolgoznom. Yvon Mvogo és Philipp Köhn személyében minőségi vetélytársakat kaptam” – nyilatkozta a Bildnek.

A Leipzig keretében jelenleg négy kapus található, Gulácsi és Mvogo mellett ott van a már említett 19 éves Köhn, aki a VfB Stuttgarttól érkezett, de bevethető a veterán, 36 éves Fabio Coltorti is.

„Akárhogy is nézzük, egyszerre csak egy kapus védhet. Ez a poszt nagyon speciális, nem gyakran változtatnak az edzők. Ha valakinek jól megy a védés, a társai nehéz helyzetben vannak” – tette hozzá Gulácsi.

AZ RB LEIPZIG FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Július 14.:
SV Dessau 05–RB Leipzig
Július 18.: ZFC Meuselwitz–RB Leipzig
Július 29.: RB Leipzig–Sevilla (Emirates-kupa, London)
Július 30.: RB Leipzig–Benfica (Emirates-kupa, London)
Augusztus 5.: RB Leipzig–Stoke City

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt neve is szóba került az RB Leipzig edzőjeként – sajtóhír

Német labdarúgás
5 órája

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
7 órája

Heti légiósprogram: Gyollai Dániel csapata kupadöntőt játszik

Légiósok
Tegnap, 13:51

Légióskörkép: Szoboszlai-gól, Gazdag-, Kerkez- és Kleinheisler-gólpassz

Légiósok
Tegnap, 11:16

Sorsoltak a Német Kupában, Gulácsiék Stuttgartban vívhatják ki a döntőbe jutást

Német labdarúgás
2025.03.02. 20:36

„A terv jó volt” – Gulácsi Péter a Lipcse újabb botlása után

Német labdarúgás
2025.03.02. 12:59

Elmentek otthonról a hazaiak, ez nem a vendéglátók napja volt a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.03.01. 18:18

A Premier League legkomplettebb tízese? Szoboszlai Dominik pazar idénye számokban

Légiósok
2025.02.28. 16:05
Ezek is érdekelhetik