Lengyelország: Kádárékkal bajnok lett, most Gyurcsóék edzője lett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.23. 12:42
Maciej Skorza lesz a lengyel élvonalbeli Pogon Szczein vezetőedzője a következő szezontól – jelentette be a Gyurcsó Ádámot is foglalkoztató klub.

A 45 esztendős szakember kétéves szerződést kötött a bajnokságban hetedik helyen álló Pogonnal. Kazimierz Moskal, Gyurcsóék mostani trénere nemrég bejelentette, személyes okok miatt az idény végén távozik posztjáról.

Skorza a 2014–2015-ös évadban bajnokságot nyert a Lech Poznannal, amelyben akkor Holman Dávid, Kádár Tamás és Lovrencsics Gergő is futballozott. A lengyel tréner továbbá a Wisla Kraków mestereként kétszer végzett az Ekstraklasa első helyén (2008-ban és 2009-ben).

Gyurcsó Ádám ebben a szezonban negyven tétmérkőzésen hat góllal és tizenkét gólpasszal segítette a Pogont, amelyhez a 2018–2019-es évad végéig szerződés köti.

Legfrissebb hírek

Lovrencsics Gergő élvezi a munkát Splitben a saját akadémiáján

Minden más foci
2025.07.20. 10:26

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Volt válogatott játékossal erősített a Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 13:14

„Gyurcsó Ádám nyitott arra, hogy visszatérjen Fehérvárra”

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 16:08

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Szegedre igazolt Holman Dávid – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.06. 16:49

Holman Dávid távozik a Honvédtól – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.05. 18:24
Ezek is érdekelhetik